Ország-világ

2021.05.12. 09:33

Írdalá.hu: az aláírásgyűjtés lezárult, a neheze csak most jön

A Gerilla.hu csapata azért lobbizik, hogy a székely petíció ne juthasson a Minority SafePack sorsára.

Lezárult pénteken éjfélkor a székely petíció aláírásgyűjtésének kétéves időszaka, amelyet több szakaszra lehet bontani, és ami végül minden bizonnyal érvényes és eredményes lesz. Az aláírásgyűjtés 2019. május 7-én indult, de eleinte meglehetősen lassan haladt – írja a Magyar Nemzet. A következő év elejéig az online térben csak ötvenezer szignó érkezett be, papíralapon pedig legfeljebb 240 ezer támogatás gyűlt össze. Három hónappal az első határidő, 2020. május 7. előtt Pesty László vette át a kampány irányítását, aki csapatával valóságos csodát tett a következő időszakban.

Annak ellenére ugyanis, hogy az akció az időközben kirobbant pandémia miatt az online térbe kényszerült, mégis sikerült összegyűjteni az egymillió szignót.

Ez óriási siker volt, főként a kampányhajrá, hiszen egy héttel a május 7-i határidő előtt az online térben még „csak” kevesebb, mint ötszázezer aláírás futott be, de aztán hihetetlenül felpörgött a számláló. Amíg húsvét előtt, április 10. körül napi ezer támogató jelentkezett, május elsején már 23 ezer, másnap negyvenezer, május 3-án pedig 75 ezer aláírás gyűlt össze.

Ez is óriási teljesítmény volt, de ami ezután következett, az maga volt a csoda, hiszen négy nap alatt csaknem újabb ötszázezren álltak az ügy mellé.

Ezzel a május 7-i határidőig teljesült az egyik kritérium, meglett az egymillió aláírás, viszont a törvényben előírt hét európai uniós állam helyett csak háromban lett meg a kellő számú aláírás, sorrendben Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

A koronavírus-járvány miatti nehézségeket figyelembe véve azonban 2020. július közepén az aláírásgyűjtés újraindulhatott, és november 7-ig újabb két államban – Litvániában és Horvátországban – érték el a limitet.

Ezután, egyfajta előkarácsonyi ajándékként Svédország futott be 2020. december 23-án, majd idén január ­31-én teljesült a cél Spanyolországban is.

Ezzel meglett a hét ország, de Pesty László és a Gerilla.hu kampánycsapata nem állt le, február elsején Szlovéniában is összegyűlt a kellő számú aláírás, majd egy nappal a február 7-i határidő előtt sikerült behúzni Lettországot is. A szükséges hét ország helyett így kilencben értek célt, de mivel a további gyűjtésre május 7-ig engedélyt adtak, a kampány folytatódott.

S ha már a Gerilla.hu csapata folytatta a munkát, ­február 27-én behúzták Írországot, majd a 15 hónapos munkára azzal tették fel a koronát, hogy a május 7-i végső határidő előtt bevették az Európai Unió fővárosát, Brüsszelt, és Belgiumban is sikerre vitték a székelyek ügyét.

Pesty László az elmúlt 15 hónapot értékelve a Magyar Nemzetnek elmondta, sokáig azt hitték, hogy az egymillió aláírást begyűjteni lesz a legnehezebb.

„Aztán később kiderült, hogy Magyarországtól adott esetben három-négyezer kilométerre, idegen nyelveken, idegen kulturális közegben átvinni az üzeneteket sokkal nehezebb, mint itt, a Kárpát-medencében nagy mennyiségű szignót begyűjteni.

Ezen belül is a legnagyobb fegyvertény az volt, hogy az utolsó nap sikerült Belgiumot behúzni, ez hihetetlen sok energiát és pénzt emésztett fel, annyit, amennyiből máskor négy országot megcsináltunk. Magyarország és a polgári kezdeményezés Európai Bizottsághoz fűződő ambivalens viszonya azonban megkövetelte, hogy Brüsszel asztalára lerakjuk Brüsszelt” – emelte ki a szakember.

Pesty László hangsúlyozta:

a következő egy-két évben azért fognak lobbizni, hogy amikor Brüsszel érdemben foglalkozik az üggyel, akkor a székely petíció ne juthasson a Minority SafePack sorsára.

„Emellett elindult a tízéves Csillagösvény projekt, amellyel a székelységet mint brandet építjük Euró­pában. Alig tudnak valamit a székelyekről, a kultúrájukról, és ezen változtatnunk kell” – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában