Fegyelmi után jutalom

2022.02.09. 07:52

Milliókat osztottak szét Karácsonyék a fővárosi cégvezetők között tavaly

Karácsony Gergely korábbi ellentmondásos nyilatkozatai után végre fény derült arra, hogy milyen összegű prémiumokat kaptak a fővárosi cégvezetők. A Városháza tervezett eladásának botrányában főszereplő és fegyelmiben részesített Barts Balázs 5,2 millió forintot kapott, ugyanannyit, mint a milliárdos vagyonnal rendelkező Mártha Imre, a közműcégek Gyurcsány-fiókának gúnyolt csúcsvezetője.

Miközben Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan Budapest kivéreztetéséről, válságos anyagi helyzetről beszél, többmilliós összegeket osztottak ki tavaly a fővárosi önkormányzat cégvezetőinek, köztük a Városháza tervezett eladásáról üzletemberekkel tárgyaló Barts Balázsnak is – derült ki a közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból. A Főpolgármesteri Hivatal hivatalos tájékoztatása szerint a vagyonkezelő cég vezetője 5 millió 220 ezer forint prémiumot kapott a múlt évben.

Ez azért is érdekes, mert Barts Balázs két hónappal ezelőtt írásbeli fegyelmit kapott Karácsony Gergely főpolgármestertől, miután kiderült, hogy a vagyonkezelő vezetője korábban üzletemberekkel tárgyalt a Városháza épületének lehetséges eladásáról. Karácsony egy decemberi sajtótájékoztatón erről azt állította: Barts Balázst csőbe húzták, amikor hangfelvételt készítettek róla, de azt nem tudta tagadni, hogy a Városháza eladásáról is beszélt a főváros vagyonkezelőjének vezérigazgatója, ezért állítólag fegyelmit kapott.

Emlékezetes, hogy az álarcos alak, Anonymus által bemutatott hangfelvételek szerint Barts Balázs tavaly májusában tárgyalt befektetőkkel a Városháza értékesítéséről, méghozzá Karácsony állítása szerint a fővárosi vezetés felhatalmazása nélkül. Miközben tehát a vagyonkezelő vezetője elkövette azt, amiért később fegyelmit kapott, több mint 5 millió forint prémiummal honorálták a tevékenységét.

A jutalmazási rendszer ellentmondásait a főpolgármester is csak fokozta, aki januárban hazugságspirálba lavírozta magát, hiszen egymást követő nyilatkozatokban önmagát is cáfolva összevissza beszélt. Először a Városháza-ügyben felállított fővárosi vizsgálóbizottság ülésén határozottan azt állította, hogy Barts Balázst, a fővárosi vagyonkezelő cég vezetőjét év végi jutalomban részesítette a főváros. A főpolgármester ekkor kiemelte, hogy minden cégvezető kapott jutalmat. Ezt követően a Főpolgármesteri Hivatal a sajtó megkeresésére letagadta Karácsony szavait, azt válaszolták, hogy Barts nem kapott jutalmat.

Majd a Mediaworks Hírcentrumának a főpolgármester kínos magyarázkodásba kezdett. Sajnos rosszul emlékeztem az időpontokra, fejből nyilatkoztam - válaszolt Karácsony a vagyonkezelő vezetőjének év végi jutalmára vonatkozó kérdésre. Azt állította, hogy Barts Balázs mégsem kapott év végi jutalmat, tavaly csak a 2020-as évre vonatkozó prémiumot vehette fel. Arra azonban nem volt hajlandó egyértelmű választ adni, hogy a 2021-es évre vonatkozó prémiumot megkapja-e majd a vagyonkezelő igazgatója.

A közérdekű adatigénylésre érkezett válaszból kiderült tehát, hogy a fegyelmiben részesített Barts Balázs mégiscsak kapott prémiumot a múlt évben.  Hozzá hasonlóan tetemes összeget vehetett fel Mártha Imre, a fővárosi közműcégek luxusban élő csúcsvezetője is.

A Városházán Gyurcsány-fiókának is gúnyolt cégvezető fillérre pontosan akkora összeget kapott, mint Barts Balázs. Az 5,2 millió forint Mártha Imrének persze csak aprópénz, hiszen a régi baloldali káder rejtélyes módon megszerzett, milliárdos vagyonnal rendelkezik. A hihetetlen gazdagságát jellemzi az a kétmilliárd forintot érő luxusvilla, ami korábban az alvilág egyik legismertebb figurájának, a meggyilkolt Prisztás József családjának tulajdonában állt. De emellett Márthának van egy balatoni kikötője és egy alsóőrsi 500 milliós villája, egy 60 milliót érő Bentley autója és egy birtoka Amerika egyik leggazdagabb városában, Naplesben, Floridában.

A két említett fővárosi cégvezető mellett nagyobb összegű prémiumban részesült még mások mellett a BKV Zrt. vezetője, Bolla Tibor (7, 6 millió), Szőke Gábor, a Budapest Közút Zrt. első embere (6,2 millió) és Szalmásy Miklós, az FKF Zrt .vezére (5,3 millió) is. Hozzájuk képest a budapesti színházak vezetői jóval kisebb mértékű, egy- és kétmillió forint közötti prémiumot vehettek fel.

Borítókép: Mártha Imre, az FKF Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának elnöke (b), Karácsony Gergely főpolgármester (b2), Tüttő Kata főpolgármester-helyettes (j) és Szalmásy Miklós István, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) megbízott vezérigazgatója (j2) az FKF és szakszervezet között létrejött 2020. évi bérmegállapodás aláírásán a cég vezérigazgatóságán 2020. március 9-én. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában