SÉTA

2012.09.26. 11:59

Egy horror és egy thriller is műsoron van

Az előző héten több „félős" filmet is premierre tűztek, melyeket barátokkal, vagy éppen a szerelmetekkel összebújva is érdemes lehet megnézni.

forrás: port.hu

Az egyik ezek közül a Babycall (babaőrző) nevet kapta (színes, feliratos, norvég-svéd-német thriller). A történetben Anna és 8 éves kisfia, Anders elmenekülnek Anders erőszakos apjától. Egy hatalmas társasház egyik lakásában húzzák meg magukat, úgy, hogy senki nem tudja hol vannak.

Anna bébifont is vesz, hogy mindig biztonságban tudja Anderst, amíg a kisfiú alszik. Anna azonban furcsa zajokat hall a bébifonon keresztül, melyeket nem tud hova tenni. A mozi első bemutatója szeptember 20-án, vagyis egy hete volt.

A másiknak már a címe is jóval sejtetőbb, ez pedig nem más, mint a Démoni doboz (színes, feliratos amerikai horror). Ennek a lényege az, hogy a frissen elvált apa, Clyde egy kirakodóvásárra viszi Emet, a kislányát, aki kinéz, majd megvesz magának egy titokzatos feliratokkal díszített fadobozkát. Bár a szülők ebben semmi kivetnivalót nem találtak, nem sokkal később egyre furcsább dolgok történnek.

Em a dobozka megszállottjává válik - nagyjából mindenhová magával viszi faragott zsákmányát. Viselkedése pedig egyre aggasztóbbá válik. Apja, bár megpróbálja, ám képtelen szétválasztani Emet a doboztól, de legalább Stephanie, a Em anyja is hinni kezd neki, mivel szerinte a furcsa tárgy az oka annak, hogy kislányuk kezdi elveszíteni az eszét. A filmet ugyancsak egy héttel ezelőtt játszották először a hazai mozik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!