Magunk maradtunk

2022.09.29. 13:50

Megjelent Ákos első filmzenealbuma (videó)

Ezt a zenész az általa rendezett, idén tavasszal azonos címmel bemutatott kisjátékfilmhez írta.

Kovács Ákos

Forrás: MTI

Fotós: Balogh Zoltán

Magunk maradtunk címmel megjelent Ákos első filmzenealbuma. Ezt a zenész az általa rendezett, idén tavasszal azonos címmel bemutatott kisjátékfilmhez írta; a CD-n és LP-n egy új dal is szerepel több verzióban.

A 27 perces film több mint a felében szól zene. A most megjelenő lemezen mind a tizenegy tétel szerepel, ez egy sűrű, rövid darabokból álló, atmoszférikus aláfestő muzsika, amely kedvenc filmzenelemezeim hangulatát idézi

– mondta Kovács Ákos a csütörtöki sajtóbemutatón az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A film Kovács Ákos tavaly ősszel megjelent novelláskötetének két írásából (A taxis, Magunk maradtunk) készült.

Az előadó kitért arra, hogy az új dal címe is Magunk maradtunk, ez a filmzene végefőcím-dalának továbbgondolása, amelyre a film történetéhez szorosan kapcsolódó dalszöveg született. A dalhoz – szintén a kisjátékfilm jeleneteit felidéző – klip is készült, amely ugyancsak csütörtökön debütált.

Az új dal is magányos stúdiómunka eredménye, akárcsak korábban a Még közelebb és a 2084 című albumain készítése idején. A középlemeznyi hosszúságú CD-n és vinylen az eredeti változat mellett hallható egy kórusátirat a pécsi VoiSingers közreműködésével; a csapat annak idején elkísért az Ákos 50 című turnémra. A harmadik verzió egy intimebb, akusztikus gitáros felvétel. A kiadványok melléklete egy 18 oldalas füzet a film szereplőinek közeli arcképeivel és monológjaival

– fejtette ki Ákos.

A Magunk maradtunk című, fekete-fehér kisjátékfilm forgatókönyvírója és rendezője egyaránt Ákos volt. A sztori a Papp János színművész által alakított taxisofőr monológja, amelyből saját maga és az ország több évtizedes története bontakozik ki. A további szerepekben mások mellett Piros Ildikó, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly is látható és hallható. Az alkotás operatőre, Juhász Viktor elnyerte a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőrverseny díját.

Ákos a sajtótájékoztatón elmondta: október 15-én Győrött zárul idei turnéja, amely tizenhét hazai és határon túli előadásból állt, ezeket összesen mintegy 120 ezer néző látta.

December 17-én ismét nagyszabású koncertet adok a Papp László Budapest Sportarénában, az estre egy vadonatúj műsorral készülünk

– mondta az énekes.

A Magunk maradtunk című kisjátékfilmet csütörtökön este egy hosszabb werkfilm kíséretében vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!