cselgáncs-vb

2017.09.01. 14:16

Kiestek a dzsúdós lányok

A 78 kilogrammos Joó Abigél és a 70 kilós Gercsák Szabina is kiesett a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

A kétszeres Európa-bajnok Joó a 16 között a kubai Kaliema Antomarchival találkozott, akinek négy érme van a Pánamerikai-bajnokságról. A mérkőzés derekán a KSI versenyzője toló mozdulattal földre vitte ellenfelét, ám nem sokáig örülhetett vazaarijának, mert néhány másodperccel később a kubai kiegyenlített. Jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás, amely sok indítási kísérletet hozott, és fokozatosan mindkét versenyző erejét felőrölte. A kilencedik (!) perc végén aztán a karibi dzsúdós egy bokadobással meglepte a 27 éves magyart, és ipponnal nyert. Mivel Joó a nyolcaddöntőben búcsúzott, nem jutott tovább a vigaszágra.

„Edzőtáborból ismerem ezt a lányt, ott nem tudtam eldobni, most sikerült, de nagyon erős volt. Mindketten nagyon elfáradtunk, az utolsó pillanatban egy pillanatnyi figyelemkihagyás döntött” – mondta, majd hozzátette, nehéz ellenféltől kapott ki, így nincs miért szégyenkeznie, ezzel együtt érmet szeretett volna szerezni hazai környezetben.

A korosztályos szinten mindent – olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot – megnyerő Gercsákra a 32 között a francia Marie Eve Gahie várt, akitől kikapott eddigi egyetlen mérkőzésükön. A harmadik percben még törölték az Eb-harmadik rivális válldobására adott vazaarit, mivel szőnyegen kívül indított, ezután viszont Gahie leszorította a miskolci dzsúdóst, és ipponnal nyert.

„Túlizgultam ezt a vb-t, az első meccsem után majdnem hánytam is. Nagyon nagy drukk volt bennem, sajnálom, hogy így lett vége” – összegzett a 21 éves magyar versenyző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában