2018.04.11. 09:30
Tavasznyitogató Családi Napot tartottak
Az utolsó percig kitartottak a gyerekek és a szülők azon a Tavasznyitogató Családi Napon, amit másodszor szervezett meg a Csengey Dénes Kulturális Központ és az Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány Pakson. A reggeli órákban még kétséges volt, hogy a szabadba tervezett programokból egyáltalán lesz-e valami, így amit lehetett, beköltöztettek a kulturális központba.
Ennek ellenére nagy volt az érdeklődés a program iránt, amelyen népi játékok ugyanúgy várták a gyerekeket, mint gokartozás is slime-készítés. Utóbbit – mint Kiss-Fodor Melinda, a központ munkatársa mondta – két paksi kötődésű, de Angliában élő kislány Farkas-Haholt Vivien és testvére, Zoé segítségével ismerhették meg a gyerekek. A lányok színpadra is álltak egy közös táncos, dalos produkcióval a Csengey melletti parkban, mert az időjárás végül megkegyelmezett a szervezőknek és a részvevőknek. A twirling-, illetve bábelőadásokkal ellentétben ezt már az eredetileg tervezett helyszínen rendezhették meg. Nagy volt a tolongás a Vitéz László bábautomata körül és a Dunakömlődön élő Neidert család jóvoltából felállított állatsimogatóban is.