Az állatorvos-hallgatót várják a hűséges ebek

Az egykori általános iskolás lány ma a fővárosban az Állatorvostudományi Egyetem harmadik évfolyamos hallgatója. Hétvégente, ha csak teheti, hazautazik Szekszárdra, szüleihez. Azután meg sem áll a menhelyig és segít, amiben csak tud. Ezt teszi az első találkozás óta rendszeresen, eshet eső, szakadhat hó, fújhat szél.

– Egészen kicsi gyerek korom óta foglalkoztatnak az állatok – mondta Steiner Flóra. – Éppen ezért mindig is tudtam, hogy mi akarok lenni: csakis állatorvos. Az pedig a sors adta lehetőség, hogy a kezdettől máig a számomra kiváltképp kedves négylábúakkal, a kutyákkal tölthetem a legtöbb időt.

Az első hónapokat, amiképpen Flóra fogalmazott, a belerázódás időszaka töltötte ki. Először is meg kellett ismerkednie az ebekkel. Ez azért jelentett számára feladatot, mert otthon sohasem volt kutyája. Ezzel együtt rövid időn belül már egészen jól ment a sétáltatás. Előfordult, hogy naponta tíz ebet is kivitt pórázon a menhely környékére: ez pedig, ha összeadjuk a távokat, már gyalogtúrának sem utolsó.

– Annak idején szép számú önkéntes segítővel rendelkezett a menhely – tekintett vissza Flóra. – Jó volt a csapat, vártuk, hogy együtt legyünk. Egyre több érdemi feladatot kaptunk, s egy idő után már az örökbefogadás iránt érdeklődő látogatókat is körbevezettük a telepen.

Talán az sem véletlen, hogy lapunk hat évvel ezelőtti, menhelyről szóló írásában ott szerepel Flóra is: a fotó alatti szöveg azt adja hírül, hogy a tizenöt éves önkéntes kedvenc kutyáját, Carlost fürdeti. Avagy annak is megvan az oka, hogy a szekszárdi fiatal három éve egy hivatalos program keretében hatodmagával együtt, Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnökének vezetésével Angliába utazhatott. Plymouth városában nyerhetett betekintést egyebek mellett a szigetországi állatvédelem jogi szabályozásába, az ottani önkéntes munkába, avagy az állatkínzás megelőzésének tennivalóiba.

– Önkéntesként Szekszárdon is tanúja voltam megkínzott kutyák látványának. Nem mondom, hogy nem viselt meg: viszont ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy ettől kezdve mindent megteszünk a gyógyulás érdekében, és ha sikerrel járunk, csakis jobb élete lehet a súlyosan sebesült állatnak.

Flórának egyébként, cseppet sem meglepő módon, határozott véleménye van az állatkínzásról.

– Sokkal komolyabban kellene venni ezt a bűncselekményt – jelentette ki. – Már csak azért is, mert társadalmi szempontból jóval túlmutat önmagán. Az állatokkal való bánásmód ugyanis az emberekkel való bánásmód előszobája! Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy aki nővel, gyermekkel, vagy bárkivel erőszakoskodik, az korábban egy védtelen állaton gyakorolt.

Folyamatos szemléletformálásra lenne szükség, már az iskolákban. Például hasznos lenne, ha minél több középiskolás töltené önkéntes munkája legalább egy részét állatmenhelyen. Én így tettem és érzem ennek előnyét. Bár tudom, hogy a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest sok minden megváltozott. A szekszárdi menhely is erején és lehetőségein felül fogad kutyákat. Egyre több helyre és egyre több élelemre lenne szükség, ilyen feltételek mellett már nem olyan egyszerű elkötelezett önkénteseket találni.

Steiner Flóra az egyetem elvégzése után kisállatokra kíván specializálódni, azaz gyakorló állatorvosként főleg kutyákat és macskákat szeretne gyógyítani. Tisztában van azzal, hogy tőlünk nyugatra mennyivel többet keres egy hasonló hivatás művelője. Ennek ellenére, bár időleges külföldi tanulmányutakat nem zár ki, mégis idehaza képzeli el jövőjét. Így tehát az sem kizárt, hogy még nagyon sokszor kedves vendége, szakmai segítője lesz annak a szekszárdi állatmenhelynek, mely már létével is hozzásegítette gyermekkori álmának megvalósításához.

Menhelyek, ebek és kennelek a szigetországban

Plymouth városában is van állatmenhely, a nemzetközi csereprogram alkalmából Steiner Flóra társaival együtt be is tekinthetett a létesítmény mindennapjaiba. – Nem olyan, mint a hazaiak többsége – jegyezte meg. – Akkor nem voltam elragadtatva attól, hogy a kutyákat a menhely munkatársai egy nagyjából kétszer kétméteres beton kennelben helyezték el. Nagyon csekélynek tartottam ezt az életteret. Ma már másképp látom, kiváltképp annak ismeretében, hogy ezeket az állatokat naponta legkevesebb háromszor–négyszer vitték sétára, foglalkoztatásra. A hely kitakarítása, fertőtlenítése is egyszerű. Nálunk a tartásra szolgáló hely jóval nagyobb, de előfordul, hogy egy nap egyszer sem jut ki a kutya a kenneljéből, mert nincs elég ember a sétáltatásra. Pénz összehasonlíthatatlanul több jut Angliában a menhelyekre, Plymouthban is legalább harminc alkalmazott dolgozott. Ettől a helyzettől Magyarországon nagyon távol vagyunk.