életmód

2019.01.30. 17:30

Hamar megkedvelik és élvezik a téli sportokat a gyerekek

A mindennapos testnevelés mellett igyekeznek megszerettetni a téli sportokat a gyerekekkel a pedagógusok több iskolában is. Korcsolyázni viszik őket, sítáborokat szerveznek, sőt, van ahol bobokat is vásároltak.

Budavári Kata

Rendszeres, hogy iskolás és óvodás gyerekek siklanak vagy éppen csak próbálkoznak a szabályszerű csúszással a Szekszárdi Műjégpálya jegén. Mint minden évben, úgy most is lehetőség van arra, hogy az oktatási és nevelési intézmények térítési díj megfizetése nélkül használják a létesítményt.

Mint azt Csillag Balázstól, a Szekszárdi Sportközpont igazgatójától megtudtuk, eddig kétezer-egyszáz iskolás, valamint körülbelül kétszáz óvodás élhetett a lehetőséggel. A gyerekeknek csak a korcsolyáért és a kori tanulást segítő pingvinért kell csekély bérleti díjat fizetni, a csoportoknak pedig előre be kell jelentkezni.

Az nem kérdés, hogy sokszor még a legfélősebb gyerekek is megszeretik ezt a sportot, és az első próbálkozás után ők kérik szüleiket arra, hogy vigyék ki őket újra a pályára. A korcsolyázás hihetetlen élményt jelenthet, a súlytalan száguldás szinte a repülés érzését nyújtja.

Hasonlóan élvezetes a síelés, ezért a megye több iskolájában sítáborokat szerveznek, hogy a gyerekek ezt a mozgásformát is megismerjék.

A sulihoz közeli sítanodában már gyakran ősztől készülnek a téli szezonra a szekszárdi Baka-iskola tanulói. Huszonöt negyedik osztályos jutalmul kapta a képzést, ehhez a tankerület nyújtott támogatást. Parrag Katalin, az iskola igazgatója elmondta, tamási szervezéssel utaztak pont erre a hétre a bakás diákok ausztriai sítáborba. Ezt az utat minden tanév elején meghirdetik, és a szekszárdi intézmény egy busznyi tanulóval képviselteti magát.

Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy alapítványi pénzből bobokat vásároltak, és amikor megfelelő mennyiségű hó esik, a gyerekek például testnevelés órán ezeket használhatják. A pedagógusok korcsolyázni is elviszik őket. A műjégpályára, majd vissza az iskolába busszal jutnak el. Parrag Katalin arról szintén beszélt, hogy ha valaki a szüleivel síelne néhány napot, nem gördítenek akadályt az utazás elé. Általában elmondható, hogy a Bakában igyekeznek megszerettetni a gyerekekkel a téli sportokat.

Ugyanez igaz a szekszárdi Babits-iskolára is. Botos Ilona igazgató tájékoztatása szerint minden évben megszervezik, hogy az osztályok legalább egyszer eljussanak korcsolyázni. A második félév legelejére pedig hagyományosan sítábort szervez két testnevelő tanár, Klemné Koleszár Ildikó és Nagy István. A bejáratott úticél Ausztria, Graz mellett siklanak a lejtőkön az iskola diákjai és a szülők. Utóbbiak szívesen tartanak a gyerekekkel, az ifjak busszal, az anyukák és apukák pedig autóval utaznak.

Nemcsak iskolai csoportok, de családok is gyakorta a hófödte csúcsok felé veszik az irányt az évnek ebben a szakában, hogy ott pihenjék ki az elmúlt esztendő fáradalmait. A legnépszerűbb úti célnak még mindig Ausztria számít, Franciaországban és Olaszországban általában a hosszabb és költségesebb síelést választók töltik szabadságukat. Ugyanakkor közelsége és Ausztriánál kicsit olcsóbb árai miatt Szlovákia előkelő helyen áll a lehetséges célpontok listáján. Az elmúlt években az ottani sípályák karbantartása is európai szintre emelkedett.

Biztosítás nélkül még a rutinos síelők se induljanak el, jobb óvatosnak lenni

A hazai árakhoz szokott magyar utazók sokszor nem is gondolják, hogy külföldön már egy kisebb sportbaleset is milyen magas költségekkel járhat a megfelelő biztosítás nélkül. Európán belül egy apróbb ambuláns ellátásért is több százezer forintot kell fizetni, amit sok esetben nem fedeznek az olcsóbb utasbiztosítások. Nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is több százezer, de akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége. Ha síelni indulunk, ne kizárólag az ár alapján válasszunk biztosítást, hanem arra figyeljünk, hogy az adott termék milyen szolgáltatásokat és fedezeteket takar. Jellemzően százezer-kétszázezer forintba kerül a téli vakáció, és egy főre naponta már néhány száz forintért is köthető Európán belüli, téli sportokra érvényes utasbiztosítás. Még a rutinos síelők és snowboardozók se induljanak el a megfelelő utasbiztosítás nélkül, hiszen egy-egy veszélyesebb pályán elég egy rossz mozdulat, és igazán komoly baleseteket lehet szenvedni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában