A dobóatléta hetven felett is versenyez

Ruzsinka István úgy látja, hogy a veterán atlétika lesajnált műfaj, és más sportágakkal ellentétben továbbra sincs reflektorfényben. A dobóatlétika egyik legeredményesebb versenyzője ma már 71 éves, és lapunknak azt mondta, lassan ideje visszavonulnia.

Tavaly már elhatározta, végül idén a következő évet jelölte ki arra, hogy búcsút mondjon a sportágnak. Múlt héten Tatabányán versenyzett, és augusztusban még szeretne Tatán indulni, ahol az olimpiai edzőtábor pályáin ismét megrendezik a speciális dobószámok világbajnokságát a szenior korú atléták részére. Tavaly hat versenyen indult. Az átlaga évente több mint tíz verseny. Százkilencvenkét arany, nyolcvanhat ezüst, ötvenöt bronz, összesen háromszázharminchárom darab érem, és huszonkilenc kupa. Annyi díj, hogy van olyan kupa, amelyet virágtartónak használ. Az érmek számára azt jelentik, hogy érdemes küzdenie, olyan élményt adnak, amely előreviszi, és boldoggá teszi.

Ahogy elmondta, az egész élete a sportról szólt, és szeretné, ha ez így is maradna. Igyekszik fitten, jó erőben tartania magát. Nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy egészség csak akkor van, ha az ember az izmait használja, különben azok leépülnek.

– Hatvanévesen még jó erőben voltam. Mostanában érzem, hogy kezd elhagyni. A bal térdem elhasználódott, és gyakran úgy járkálok, mintha egy kifacsart citrom lennék – mondta lapunknak Ruzsinka István, aki állapota ellenére rendszeresen edz. A módszere a következő: minden reggel gimnasztika, nyújtás, súlyzózás. Minden nap egy órát tölt egy többfunkciós erőgépen, amelyet ő készített, a szakmája ugyanis forgácsoló.

Negyvennégy éve él házasságban a feleségével, Ágnessel. Ketten élnek a házukban, mióta évtizedekkel ezelőtt veszítették el egyetlen gyermeküket, 24 éves fiukat, aki hatodéves orvostanhallgatóként esett össze az otthonukban. Megállt a szíve. A halálának semmi előjele nem volt. Mint később kiderült, szívnagyobbodása, és érproblémái voltak. Az elvesztése közrejátszott Ruzsinka István sportba való menekülésének. A veterán atlétika ásza a sport­ágat magáénak őrizte meg, és senkit nem tanított, oktatott. A kezdőket azért szokta segíteni. Azt mondja, hogy néha fáj neki, amikor látja, hogy a gyerekek csak olyan messzire tudnak dobni, hogy szinte rádobják a súlyokat a lábfejükre. Úgy érzi, Szekszárdon nincs utánpótlása a sportágnak. Ruzsinka István szabad­idejében kertészkedik, teniszezik, horgászik. Feleségével kedvencük a süllő. Régen a műszergyárban dolgozott, sok találmánya volt. Emellett hét darab motorcsónakot is készített.

Akár férfi modell is lehetett volna

Miután leszerelt a katonaságtól, testépítéssel kezdett foglalkozni. A régi fotóin jól látszik, milyen kidolgozott izmai voltak, akár a férfi modell szakmára is válthatott volna. Ehelyett a szekszárdi atlétikai pályát választotta, mert megtetszett neki, ahogy az öreg, rang­idős dobók dobták a kalapácsokat. Beállt közéjük, segítettek neki. Akkor már huszonegy éves volt, és öregnek számított, hiszen tizenegy évesen már kétkilós szerekkel dobálnak a gyerekek. Teniszezett is, ahol rutint szerzett a dobójátékokhoz. Volt egy tizenöt-húsz év az életében, amikor forgácsoló szakmájában dolgozott, családi életet élt. Azt szereti a veterán atlétikában, hogy a versenyzők tisztelik, szeretik egymást, és a fair play alapján megy minden. A legjobb érzés a számára, amikor győztesként felemeli a kupát, a nyakában az éremmel, és eljátsszák neki a himnuszt.