Fadd-Dombori

2019.07.25. 14:00

Idén nagyobb komfort várja a strandolókat

A szerencsések szép környezetben, vízparton, sőt vízben töltötték a hétfőt. Fadd-Domboriban például, ahol megújult strand várja a fürdőzőket.

Budavári Kata

Fotó: Mártonfai Dénes

Látták volna csak a hétvégén, igazi tömeg volt, de jó értelemben – mondja egy férfi Fadd-Domboriban, a strandon. Ő és még néhányan a vízparton beszélgetnek. Kiderül: van, akinek harminc, másnak ötven éve van itt nyaralója.

Szeretik Domborit, a felújított strandot is nagyon szépnek találják, örülnek a fejlődésnek. – Gyönyörű és nem utolsó sorban tiszta, rendszeresen ürítik a szemeteseket – tudjuk meg az egyik hölgytől. De – teszi hozzá – még mindig lehetne mit csinálni. A strandfelügyelő öntözhetné a növényeket, maradhatna délután négy óra után is, és jó lenne egy móló a gyerekeknek, amiről ugrálni lehetne. Van, aki a helypénzt sokallja, amit az önkormányzat kér, és ennek tulajdonítja, hogy nincs vattacukor- és főttkukorica-árus alkalmanként sem.

A lényeg azonban a víz, és azzal minden rendben van, a tisztaságát és a hőfokát illetően is. Egy vízben pancsoló kissrác elmesélte, hogy Paksról érkeztek. Most nyaralni jöttek, de előfordult, hogy csak leugrottak fürdeni.

Bán Edináéknak hét éve van nyaralójuk Fadd-Domboriban. A párja ragaszkodott az üdülőfaluhoz, és nem bánták meg a döntésüket, mint mondja, egyre komfortosabb az üdülőtelep, ők pedig egyre jobban érzik itt magukat.

Ilyenkor nyáron üzemel a nagy strand melletti bolt, kinyitottak a büfék, és van étterem is. Ezek kínálata változatos. Lehet napi menüként egytálételt kapni, hétfőn éppen házias ízű töltött káposzta volt, de aki könnyebb kosztra vágyik, gyümölcslevest, sült halat, spagettit vagy éppen hamburgert, palacsintát is választhat.

Wusching Gábortól, a település üzemeltetéséért felelős Fatodi Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a turisztikai fejlesztéseknek köszönhetően ebben a szezonban megduplázódott a forgalom. A szóbeli visszajelzések szintén nagyon pozitívak, dicsérik az új közvilágítást, a röplabdapályát, a szabadtéri fitneszparkot. A tavaly ültetett fák ügyesen nőnek, a mosdók és a térkövezés szép kivitelben készültek el.

Hétköznap nincsen tömeg, főként kisgyermekes családok, kerékpáros turisták nyaralnak itt, és egyre több a külföldi. Ők kifejezetten a nyugalomért, a szép természeti környezet miatt választják Fadd-Domborit. Hétvégén és sportrendezvények alkalmával viszont akár a megtelt táblát is ki lehetne tenni a település határát jelző táblára.

Átépítették, felújították

– Megpróbáltuk a lehetőségeinkhez mérten a legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből – mondja Fülöp János polgármester. A strandokat és a kiszolgálóépületeket TOP-forrásból újították fel teljesen, ezek még az 1970-es években készültek. Mivel vihar idején a szél rengeteg homokot elvitt, megszüntették a homokos fövenyt, és a part menti területen térköveztek. Beljebb maradtak fák és fű, ám átgondolt terv szerint újraparkosítottak. A partra LED-es közvilágítás is készült, a játszóteret pedig bővítették, átépítették a vizes­blokkot. A parkoló megújult, a gondnokság épületét renoválták, a remények szerint a végleges kerítés is elkészül belátható időn belül. Tavaly ilyenkor még nem volt teljesen kész a beruházás, ezen a nyáron azonban tényleg élvezni lehet a strandot Fadd-Domboriban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában