Operatőrként emlegetik, pedig repüléssel régebben foglalkozik

– Hogyan jutottál el az operatőrködéstől a repülőgép-szerelésig?

– A dolog fordítva történt – mondja Sziráki Zsolt. ‒ A repüléssel sokkal korábban foglalkoztam. A Garay gimnáziumban érettségiztem Szekszárdon, azután elvégeztem egy kétéves, szakmát adó képzést Budapesten, s így lettem repülőgép-szerelő. A szakmaválasztásban az is közrejátszott, hogy 13 éves korom óta kijártam az őcsényi repülőtérre, és tagja lettem az ottani repülőklubnak. Megszereztem a vitorlázórepülő szakszolgálati engedélyemet; gyakorlatilag ez a jogosítvány. A kiképzés a jól ismert, Rubik Ernő által tervezett R-26S Góbén történt, később repültem IS-28B2 és Pirat típusokon. Ez máig így működik, érdemes kipróbálni! Persze manapság egy kicsit többe kerül, mint akkoriban. Valamikor a kilencvenes évek elején kezdtem dolgozni a MÉM RSZ helikopter-nagyjavító bázisán, ugyanott, az őcsényi repülőtéren. De a rendszerváltás következményeként, ez a szolgáltató állami cég bezárta kapuit, s így hamar megtapasztalhattam, hogy a kapitalizmus eljövetelével megjelent a munkanélküliség is. Valahol az elsők között lehettünk a társaimmal a munkanélküliek sorában, mert emlékszem, hogy még kétjegyű sorszáma volt a kiskönyvemnek. Aztán jött a tévés korszak, elrepült vagy 12–13 év a megélhetésért folytatott küzdelemben, majd megnyitotta kapuit jelenlegi munkahelyem, a Lufthansa Technik Budapest Kft. Gondoltam, elég volt a számlák tologatásából, a hétnapos munkahetekből. Aki a tv és/vagy a film területén dolgozik, tudja miről beszélek. Új helyemen, megfelelő tanfolyamok, képzések után kerültem a kereskedelmi repülés világába. Az elején kellett természetesen kezdeni mindent: az elméleti képzés mellett gyakorlati időt tölteni, azt dokumentálni, vizsgákat letenni. Végül erős papírokkal ellátott jogosított szerelő lett belőlem Airbus 320 Family és B737 Classic majd B737 NG típusokra. Mára kicsit változott a helyzet, most az LHT minőségügyi osztályán dolgozom minőségügyi mérnökként.

– Az operatőri korszakot azért ne ugorjuk ilyen lazán át.

– Szerettem azt a munkát is, csak a körülményekből lett elegem egy idő után. A képi, képalkotói világ mindig izgatott. Jól rajzoltam, karikatúrákat, könyvillusztrációkat is készítettem. Már gyermekkoromtól nagy filmfogyasztó voltam. Mindenevő. Jöhettek játékfilmek, természetfilmek, dokumentumfilmek. Az operatőrködés valahogy úgy kezdődött, hogy néhányan el akartak indítani egy olyan egyesületet Szekszárdon, melyhez írók, képzőművészek, filmesek és művészetkedvelők is csatlakozhattak. Ez nem tartott sokáig, legalábbis ami a filmes részét illeti. Viszont nekem elég bátorságot adott, hogy egyszer csak bekopogjak az akkori Szekszárdi Városi Televízió stúdiójának ajtaján és megkérdezzem, hogy lehet-e ide bejárni tanulni, tapasztalni. Ott pedig azt mondták, hogy igen. Akkoriban Dránovits István vezette az intézményt. Ott kezdtem tanulni a televíziózást, a technikai tennivalóktól, az erkölcsi írott és íratlan szabályokig. Köszönöm is ezt az ott dolgozóknak, Mayer Zoltánnak, Csontos Péternek, Kutny Gábornak és másoknak. Persze el kellett végezni bizonyos képzéseket az MTV-nél illetve a Pécsi Körzeti Stúdiónál. Tegyük hozzá: ez sem volt haszontalan.

– Milyen emlékezetes forgatásaid voltak?

– Mindegyik forgatás érdekes a téma, az alany vagy a környezet miatt. Esetenként a technika ördöge szól közbe, és akkor amiatt válik emlékezetessé az adott munka: megoldást kell találni a probléma orvoslására, mégpedig gyorsan, mert a filmezni való sztori közben megy és lemaradunk róla. Ma már természetesnek vesszük a kereskedelmi tévék létezését Magyarországon, de ne felejtsük el, hogy e téren Szekszárdé az elsőség! Kindl Gábor vezetésével indult egy pionír vállalkozás, a Pop Tv, 1991 végén. Fapados módón VHS, jó esetben S-VHS kazetták analóg szállításával és manuális indításával, az adott napon, 19 órától kezdődtek az adások Tolna megye több településén.

– Hogy telnek mostanában a napjaid?

– A kereskedelmi repülés területén dolgozom. A feladatom a belső és külső szabályzatok figyelése, azok alkalmazása, oktatása meg a vizsgáztatások. Ez kicsit száraz dolog, de fontos. A kötöttebb munka nagy előnye, hogy lesz az embernek szabadideje. Ezt, mivel Budapesten lakom, itt töltöm, mondjuk ki: csavargással. Szeretem a Duna-partot, a gondozott és a kevésbe gondozott részeit is. Lehet, hogy ez a vizuális élménykeresés kötődik az operatőri múltamhoz, csak most nem rögzítem az eseményeket. Munkámból adódóan sokfelé jártam már a világban. Legtöbbször Németországban, Hamburgban, mert ott van a Lufthansa Technik központja. Nagyon szeretem azt a várost a folyóval, a dokkjaival, a sokféle nációval, ami az utcákon mozog. A másik kedvencem Chicago, ott is a víz a vonzó: a Michigan-tó.