Élete legnehezebb harcában nyerésre áll Gereben Lívia

Egy egész ország szorított és szorít még ma is a mosolygós fiatal lányért, akivel testvérlapunk, a Nemzeti Sport közölt nagyinterjút.

„Jól vagyok, bár van egy kis hőemelkedésem, s ezzel már egy hete bajlódom – válaszolta Fazekas Zoltánnak Gereben Lívia. – Voltam kontrollon is, kórházban is egy napot, kivizsgáltak, de sem vírust, sem baktériumokat nem találtak, azaz jók az eredményeim, így csak kellemetlen ez a betegség. De itthon vagyok a szülői házban Kecskeméten, s ez a lényeg.”

„Mindennap sétálok egy órát a szabad levegőn, de ilyenkor maszkot és kesztyűt is kell viselnem. Már szobabiciklizem is, de azért a karanténhoz nem könnyű hozzászokni, a szüleimen és a tesómon, Dorkán kívül senkivel sem találkozhatok. Szinte minden nap egyforma, ami ahhoz képest, milyen pörgős életet éltem korábban, elég fura. Sorozatokat nézek, takarítok, s várom nagyon az ebédet, mert anya vagy nagymama finomakat főz nekem. Ebéd után sziesztázom, alszom, sétálok és autót vezetek apával. Ennyi, nincs választásom, muszáj ezt megszoknom” – tette hozzá a 20. születésnapját novemberben ünneplő kosárlabdázó.

Gereben Lívia az újságnak elmondta, letaglózta, amikor az orvosok kimondták a diagnózist, de hitt benne, hogy meggyógyul, bár nem voltak könnyűek az elmúlt hónapok.

Az első kemoterápiás kezelés után trombózis keletkezett a lábában, aztán tüdőgyulladás miatt került intenzív osztályra. Alig evett, tizennégy kilót fogyott... „A legszebb élményem, hogy három héttel ezt követően fél doboz pudingot megettem” – mondta.

A harmadik kemoterápiás kezelés után következhetett az őssejt-transzplantáció.

„Eredetileg a testvérem, Dorka lett volna a donor, de mivel a terápia miatt legyengült a szívem, a vérük alapján édesanyámat jobb megoldásnak látták az orvosok. Ha Dorka vérét kapom, az tovább gyengítette volna a szívem, ami veszélyes lett volna, én ugyanis sportolni akarok, vissza akarok térni a pályára” – mondta Gereben.

A leukémiánál sohasem lehet végleges diagnózist megállapítani. A transzplantáció sikeres volt, most viszont kezdődik a türelemjáték.

„Elvileg kilencvenkilenc százalékban nincs már beteg sejtem, de kiirtották az immunrendszerem, most sebezhető vagyok, anyáékhoz is védőöltözetben megyek ki a lakásban a szobámból. Most negyvenegy napos vagyok, január közepén leszek száznapos, addig szigorú szabályok szerint élek. Takarítani kell a szobámat mindennap, egyelőre emberek közé sem járhatok, majd utána. Akkor is eleinte csak szabadtéren lehet idegenekkel találkoznom, testi érintkezés nélkül. Minden útközben derül ki, de az biztos, a többi transzplantálthoz képest gyorsan regenerálódom. Ja, és ha felépülök, kampányolni szeretnék a véradás mellett! Én eddig elmentem mellette, mert nem fogtam fel a fontosságát, de a kórházban láttam nap mint nap, hogy a betegtársaimnak sokszor nehezebben jutott vér vagy vérkészítmény – én irányítottan kaptam, ezért mindenkinek nagyon hálás vagyok. Vérhiány van, s én véradásra biztatok majd mindenkit, mert az életet jelentheti – ezt sajnos már tapasztalatból tudom” – fogalmazott Gereben Lívia.

Már csak a rájátszás van hátra

„Nehéz szavakba öntenem azokat az érzéseket, amelyek május közepe óta Livivel kapcsolatban bennem élnek – mondta Szabó Noémi, a KSC szakmai és sportigazgatója. – A letargia, a kétségbeesés, a fájdalom és a félelem, hogy örökre elveszíthetjük őt, beférkőztek a mindennapjaimba, és olykor a tehetetlenség dühe bénítóan hatott rám. Tudom, sokan ezt őrültségnek gondolják, én azonban hiszem, hogy Isten segítségével sikerülni fog. Ismerve Livit, nemcsak túlélni akar, hanem minél előbb vissza is térni a pályára. Úgy vélem, eddigi gyógyulásának egyik fő motivációja maga a kosárlabda volt. Már csak a »rájátszás« van hátra, márpedig ő mindig akkor a legjobb! Rátesz még egy lapáttal, és meggyógyul! Egyszerűen nem történhet másként!”