Állta a sarat a viharlovas lány a vivarói versenyen

Tavaly októberben a Pisa melletti San Rossore Nemzeti Park vadregényes vidékén lovagolt be százhúsz kilométert Szösz Letícia. A terep égig érő fenyveseivel és homokdűnéivel okozott feledhetetlen élményt.

Eltelt egy év, és ismét Olaszországban, ezúttal Vivaro nemzetközi versenyén pattant nyeregbe a váraljai fiatal. Itt is érték élmények, bár ezek közül néhányról szíves-örömest lemondott volna.

A járványveszély a távlovaglásban is korlátozásokat hozott. Ősszel sorozatban maradtak el a versenyek, jóllehet Letícia végrehajtotta több hónapon átívelő edzéstervét.

– Hajnalban keltem, lovagoltam esőben, szélben – mondta el lapunknak.

– Abban reménykedtem, hogy lesz valahol egy nemzetközi verseny az év végén.

A sors kegyének köszönhetően végül is Vivaro vállalta ezt a szezonzárót. Letícia a családja, valamint az elmaradhatatlan hátas, Koheilan Szilaj társaságában utazott Olaszországba. A helyszínen volt a felnőtt távlovas kiválóság, a régi ismerős Wachtler Katalin is.

– Amikor együtt megnéztük a pályát, egyből világossá vált, hogy a felkészülés adta gyakorlottság mellett jelentős mértékben szükség lesz szerencsére is – folytatta Letícia. – A talaj ugyanis köves volt. De nem apró, hanem a ló patájával egyforma nagyságú kövek borították. Az effajta akadály nemcsak a táv teljesítését lassítja, de könnyen le is sántíthatja a lovat. Mindezt csak tetézte, hogy az egyébként nagyrészt sík pályát időnként hirtelen emelkedők és lejtők, valamint kanyargós ösvények szabdalták.

A tizenöt tagú mezőny reggel fél hatkor startolt, hogy leküzdjön nem kevesebb, mint százhatvan kilométert. Azaz, mintha valaki Szekszárdról Vácra lovagolna, de nem ám a főúton, hanem átvágva erdőn-mezőn.

– Miután ilyen korán, jóval az ottani napfelkelte előtt rajtoltunk el, közel két órán át lovagoltunk sötétben, a fejlámpa imbolygó fényével azonosítva az utat – idézte fel a kísérteties látványt.

– A csapat a verseny feléig együtt mozgott. A száznegyvenedik kilométerhez érve viszont már szétszakadt a mezőny, mindenki egyedül maradt. Egy olasz riválisom, miután bekövetkezett az, amitől tartani lehetett, azaz lesántult a lova, kiesett a küzdelemből. Így öten külön-külön vágtunk neki az utolsó, húsz kilométeres szakasznak. Mindig ez a záró etap a legnehezebb. Ekkorra már testileg és mentálisan is fáradt a ló és lovasa, hiszen hajnaltól ébren vagyunk, koncentrálunk, mozgunk. Ennek ellenére az első tíz kilométert jó ütemben teljesítettem, gyakorlatilag úgy, ahogyan azt elterveztem. Ekkor azonban hirtelen besötétedett, néhány perccel később pedig szakadni kezdett az eső, fújt a szél, dörgött és villámlott. A zivatarfüggöny miatt alig láttam valamit, fejlámpám legfeljebb gyertyafényerőt tudott előrevetíteni. Emiatt lassítanom kellett a tempót, így a tervezettnél később értem célba.

Ekkor néhányan már azt gondolták kétségbeesetten, hogy valahol eltévedtem. Szerencsére az utolsó állatorvosi vizsgálat is mindent rendben talált, a verseny sikerült, ráadásul egészen jól, hiszen a negyedik helyen végeztem.

Ez a remek eredmény nemcsak önmagában, hanem hord­erejében is jelentős.

A negyedik hely birtokában ugyanis Szösz Letícia indulhat a jövő évi Távlovagló Európa-bajnokságon. A megmérettetésnek Hollandia, Ermelo városa ad otthont. A vár­aljai fiatal – aki ez úton is köszöni családjának az álmai felé vezető, egész éves, áldozatos támogatást – már elgondolkodott azon, hogy milyen nagyszerű érzés is lenne egy ilyen jelentős erőpróbán dobogóra állni, de legalábbis elismerésre méltóan helytállni.

Szösz Letícia átszelte a kietlen homoksivatagot

A húszéves Szösz Letícia Komlón született, középiskoláját Bonyhádon, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban végezte. Jelenleg harmadik évfolyamos közgazdász hallgató a Pécsi Tudományegyetemen. Váralján él szüleivel és Csenge nevű, tizenhét éves húgával együtt, aki ugyancsak jeleskedik távlovaglásban. Letícia tavaly márciusában Abu-Dzabi emírség Al Wathba sivatagi vidékén lovagolt át százhatvan kilométert, és háromszáztizenhárom induló közül a százegyedik helyen zárta a versenyt.

Idén év elején Dubaj sejkségben remekelt, mivel nemcsak teljesítette a sárga homokdűnékkel szabdalt, kietlen távot; de száztizennégy, a világ legjobbjai közé tartozó riválisát megelőzve harminchatodikként érkezett célba. Másnap, a privát istállók versenyén még nagyobb fegyvertényt hajtott végre. Kétszáznegyven startoló közül az Al Giyad istálló egyik derék lován ülve ötvenötödik lett.