Hetven éve pecázik, és húsz éve halőrködik Kovács József

– Nyolcvanéves, és már hetven éve horgászik a tolnai holt­ágon. Halőri feladatokat is ellát, közel húsz éve, a helyi horgászegyesület tagjaként. Hogyan kezdődött el ez a vízi kaland?

– A tolnai gyerekek szinte mind lejártak a vízpartra, pecázni, fürödni – mondja Kovács József. – Kiskölyökként persze még nem lehettem jelen a Gödör nevű kocsmában, de tudom, hogy ott alakult meg a Tolnai Horgász­egyesület, 1949-ben. Én 10–11 éves gyerek voltam, amikor anyám megvette az első ifjúsági engedélyemet, hét forintért. Úgyhogy 1951-től tag, 2002-től halőr vagyok.

– Voltak nagy fogásai?

– Harcsából egy huszonöt kilóst sikerült kifogni valamikor 1965 körül. Pontyból többször is jött szép példány, tíz-tizenöt kilós.

– Csónakból szokott horgászni?

– Az ötvenes években még csak álom volt a csónak. Az elsőhöz 1964-ben jutottam, háromszáz forintért, amit nem sokkal később elloptak. Aztán volt még két-három fából készült csónakom, most meg, nagyjából hét éve fémcsónakkal járok.

– A fémből készült csónak jóval tartósabb, mint a fa?

– Igen. A fa sok gondozást igényel. Ha nincs rendesen karbantartva, nem lesz hosszú életű. Kátrányozni kell, az viszont már nehezen beszerezhető. A lemezcsónak alját csak letisztogatjuk télen, átfestjük, bármelyik szak­üzletben kapható festékkel, és kész.

– A családtagok is hódolnak ennek a szenvedélynek?

– Persze. Horgászik a fiam, a vejem és az egyik unokám is. Kifogni és megfőzni is szeretjük a halat. A tolnai halászlékészítés tudományát nemzedékről-nemzedékre adjuk tovább.

– Halőrködésre miért vállalkozott? A csónaklopás miatt?

– Zavarja a becsületes embert a becstelenség. Ha én be tudom fizetni a tagdíjat, ki tudom váltani az engedélyt a nyugdíjamból, akkor más se gengszterkedjen! Főleg olyanok ne, akiknek elég vastag a pénztárcájuk.

– Veszélyes ez a munka?

– Éjjel az tud lenni, akkor is, ha nem egyedül megyek. Egyszer, már jó régen, Gutaipuszta közelében csíptünk nyakon orvhalászokat. Mi ketten voltunk, de ők öten. Feszült volt a hangulat, aztán morogva ugyan, de elvonultak.

– És mostanában?

– Az utóbbi időben évi egy-két szabálytalanság fordul csak elő. Hozzá kell tenni, hogy már nagyon ismernek. Ha messziről meglátnak, elhúzzák a csíkot, akik rosszban sántikálnak. Én is ismerek szinte minden horgászt, és a vizet is, ami tizenhét kilométer hosszú és hetvenhárom hektáros. Hetven éve járok le ide, ha megtehetem, akkor naponta.

Szerény a nyugdíj

Kovács József 1940-ben született Tolnán. Sok testvére volt, dolgoznia kellett, 14 éves korától bojtárkodott. Az Épületkarbantartó Ktsz.-hez 17 évesen, 1957-ben került segédmunkásnak. Letette a kőműves (1963) és a könnyűgép-kezelői vizsgát (1965). A selyemgyárba (a későbbi Tolnatextbe) 1968-ban vették fel. Segédmunkásként dolgozott a szövödében, de hamarosan kiemelték és segédművezető lett; 8–10 ember tartozott hozzá. Nyugdíjba 1999-ben vonult, 44 éves munkaviszony után 21 ezer forintot kapott. (A minimálbér akkor 22 500 forint volt.) Ha csak tehette, munka után és hétvégén lejárt a vízpartra – a tolnai s néha a dombori Holt-Dunára – horgászni. Olykor családtagjait is magával vitte. Két gyereke, négy unokája és öt dédunokája van.

Borítóképen: Kovács József jól ismeri a tolnai holtágat. Évtizedek óta horgászik, ha teheti, naponta lemegy a partra