Túl a kilencvenen is belső erő hajtja a nyugdíjas pedagógust

„Kismányán, egy felvidéki településen születtem, 1930-ban. Érsek­újváron jártam gimnáziumba, amikor is közbeszólt a háború, társaimmal együtt 14 évesen hadifogságba kerültem. Onnan szabadulva rögtön hazamentem. A családomat 1948-ban Magyarországra, Bátaszékre telepítették, ahol azután új életet tudtunk kezdeni. Folytattam a tanulmányaimat, így a hetedik-nyolcadik osztály tananyagából fél év alatt sikeres különbözeti vizsgát tettem, így felvételt nyerhettem a gimnázium ötödik osztályába. De nem itt, hanem Palánkon folytattam a tanulmányaimat, ahol Bulland Tivadar szervezte újra a gazdaképzést. Őt az igazgatói székben Barcs Pál megbízott igazgató, majd Bajcsai András igazgató követte. 1949 decemberében, háborús diákként, 19 évesen kerültem Palánkra, Giczi Kálmán igazgatósága idején. Fél év anyagából kellett vizsgáznom, Örvös Ferenc tanár úr volt a felkészülésben a segítségemre. (...)

Mind a tanári karra, mind pedig a társaimra nagyon jó szívvel emlékszem vissza. Kitűnő tanáraink voltak, akik megjelenésükkel, beszédükkel, viselkedésükkel, gyermekszeretetükkel és tudásukkal mind nagyon jó példát adtak nekünk, mi pedig örültünk a szakmának. Mindig volt idejük velünk beszélgetni, persze főképpen a szakmáról. Tanárainkon kívül az összes iskolai dolgozó is tanított és szeretett minket, gyermekeikként bántak velünk. Úgy éltünk Palánkon, mint egy nagy család. Nagyon szerettük egymást az osztálytársakkal. Osztályfőnökünk Kölbert László volt, Szilágyi Dezső és Szentirmai Ferenc tanították a testnevelést. Jó sportoló voltam, főként a küzdősportokban jeleskedtem.

1952-ben végeztem a középiskolában, okleveles mezőgazdasági és állattenyésztési technikusként. Nagyon nehéz lett volna a választás a szakma és a sport között, így osztályfőnököm és az igazgatóm segítettek a döntésben, a testnevelői szakra jelöltek. Elvégezve Pécsett a főiskolát, Szekszárdon a birkózó sportágban edzőként, valamint Decsen testnevelőként dolgoztam. Tanítványaim rendszeresen részt vettek az országos versenyeken.

1982-ben, Kiss Bertalan megbízott igazgatósága idején lehetőségem adódott arra, hogy visszakerüljek a régi iskolámba, a Csapóba, Kizakisz Janisz kollégiumigazgató mellé nevelőnek, valamint óraadó testnevelő tanárnak. Később teljes állásban lettem testnevelő tanár. Itteni tanítványaim a távolugrás, a hármasugrás, a különféle labdajátékok versenyén jeleskedtek, a diszkoszvetőim országos bajnokságot nyertek. Labdarúgásban területi bajnokságot nyertük, az országos bajnokságon pedig negyedikek lettünk. 1961-ben megnősültem, Decsen telepedtem le. Rendszeresen felléptem a sárközi települések rendezvényein. Részt vettem az iskola 60 éves évfordulójára rendezett megemlékezésekben, ekkor Jeszenszky László igazgató úr felkért, hogy én mondjam az ünnepi beszédet. Az öregdiákok, Járányi György, a Keszthelyi Egyetem professzora, Burgert Róbert, a bábolnai gazdaság igazgatója, és Váczi Zoltán, a magyar lótenyésztés vezetője odajöttek hozzám, és gratuláltak.

1991-ben mentem nyugdíjba, de nem szakadt meg a kapcsolatom az iskolával, ahol életem legmeghatározóbb és legszebb idejét töltöttem, hiszen itt voltam diák is és kilenc évig tanár. Itt mindenki szívesen, szeretettel fogad. Bár nem lettem mezőgazdász, de sokat tettem a gazdálkodásért.

Fontos számomra, hogy megőrizzem elődeink régi gazdasági eszközeit. Ennek érdekében, mint ahogyan Palánkon is, az udvaromban készítettem egy kisebb mezőgazdasági múzeumot. Nem az elismerésért teszem és nem is a pénzért. Mindez nem érdekel, hiszen magam is hajlandó vagyok anyagiakat áldozni azért, hogy megőrizzük az elődeink emlékét. Hajt valami belső erő, ami arra ösztönöz, hogy összegyűjtsem, rendszerezzem és kiállítsam a környezetem múltjának eszközeit és átadjam a jövőnek. Kiállok mindazokért az eszményekért, amelyeket ismerve gazdagabbá válhat a társadalom.

Számos beszédet tartottam annak idején az iskola és a Sárköz rendezvényein. A mai napig levelezek olyan ügyek érdekében, amelyekről szentül hiszem, hogy ha megvalósulnak, akkor a jövő nemzedéke számára nyomot tudunk hagyni. Hiszem, hogy üzenni kell a múltról, mert csak ez tarthat meg egy nemzetet, és mindez összekötő kapocs lehet a nemzedékek között.”

Egyedülálló vaddisznóagyar-gyűjteménnyel rendelkezik

Beödök Bertalan a magyar parasztemberek iránti tisztelettől is vezérelve alapította meg középiskolája múzeumát.

A megyére kiterjedő gyűjtést a tanulók segítségével végezte. A múzeumot elsőként a Mezőgazdasági Minisztérium dolgozói tekintették meg. A Csapó Dániel Baráti Kört 1988-ban Szűcs Sándorné kolléganő odaadó segítségével hozta létre. 1989-ben, a hatvanéves jubileum alkalmával megalapították a Csapó Dániel Közhasznú Alapítványt, amely a mai napig működik, segíti, támogatja az iskola tanulóit, tanárait. Iskolája és a sport iránti szeretetének jeleként megyei önkormányzati képviselőként kiharcolta, hogy 1993-ban Palánkon hatalmas sportcsarnok épülhessen. Páratlan fénykép- és dokumentumgyűjteménye van a Sárköz történelméről.

Lakásának díszei közé tartozik számos, saját kilövésű vadtrófeája, köztük sok szarvasagancs, valamint a százhetvenöt darabból álló vaddisznóagyar-gyűjteménye.