Szerencsés, aki pilótafülkéből élhet át egy légi földrajzórát

Utóbbi tárgy lett a kedvencem annak ellenére is, hogy a tárgyat tanító tanáromnál a tűrtek körébe tartoztam. Hála a szüleimnek, már kisgyerekkorom óta sok helyre ellátogattunk országon belül, később pedig az akkori lehetőségekkel élve a szomszédos országokba is. E kirándulásoknak köszönhetően kezdett érdekelni a földrajz, és a legtöbb, nem kötelező olvasmányom is ehhez a tárgyhoz kötődik. 

Sok-sok év távlatából is élénken él bennem, hogy ötödik osztályban Magyarországról és a környező országokról, hatodikban szinte egész évben a Szovjetunióról, hetedikben a távolabbi európai országokról és a többi kontinensről, nyolcadikban pedig ismét – igen részletesen – hazánkról tanultunk a földrajzórákon. 

Szakközépiskolában sajnos már nem voltak földrajzórák, de a tárgy iránti érdeklődésem továbbra is megmaradt. Mindig szívesen nézegettem a térképeket, és álmodoztam, hogy milyen jó lenne távoli vidékekre is eljutnom. Évekkel később, már felnőttként repülőgépre ülve több alkalommal is megcsodálhattam fentről nézve a városunkat, országunkat és távolabbi földrészeket madártávlatból. 

Egyik legszebb élményem bő húsz esztendővel visz vissza az időben, amikor a Dunaferr Repülőklub kalandos történetű HA-SEH jelű Wilgájával bő félórát nézelődhettem városunk felett. Dunaújváros fentről nagyon szép, irigylésre méltóan szép. A szürke hétköznapokban nem is gondolnánk, hogy milyen kellemes és praktikus ez a város. A sok-sok park és zöldfelület a szépséges Duna-parttal a város egykori tervezőinek remek munkáját dicséri. 

Ha az ember „géptiszta” időben Ferihegyről felszállva délnyugat felé veszi az irányt, a fővárost elhagyva néhány perc repülést követően a Velencei-tó, Székesfehérvár és a Balaton látványában gyönyörködhet. Amikor egy nagy repülőgép kis ablaka mellett ül az ember néhány centiméterre a „semmitől”, percenként, negyed- és félóránként lát egy-egy csodát. Ilyenkor mindig a földrajzi atlasz elevenedik meg és válik élővé rövidebb-hosszabb időre. Ha szerencséje van az utazónak, és éppen Frankfurtból repül Budapestre egy Airbus fedélzetén, akkor tízezer méter magasból is láthatja kontinensünk egyik legszebb repülőterét, a münchenit. 

Amikor annak idején egy ilyen járatról a müncheni betonokat megláttam, nem gondoltam, hogy pár esztendővel később hosszú évekig második otthonom lesz a Frei­sing és Erding mellett elterülő hatalmas komplexum. Egyik legkedvesebb képemet a Lufthansa Frankfurt–Budapest járatáról készítettem tíz kilométer magasból, és München két, egymással párhuzamos futópályája látható rajta. Ha az embernek még nagyobb szerencséje van, akkor a pilótafülkéből élhet át élő földrajzórát. A holland Transavia és Buliczka Péter kapitány jóvoltából egy Boeing gép pilótafül­kéjéből készíthettem alicantei és ködös müncheni végső megközelítéses képeket. 

Kevés annál izgalmasabb dolog létezik, amikor egy leszálló gép pilótái ködös időben közelítik meg a futópályát, és megnyugvással konstatálják, hogy gépük a megfelelő siklópályán van.