Bemutató

2023.08.07. 20:00

Az állattréner harci kakast, sőt, még vaddisznót is trenírozott

Halász Árpád állattréner tartott előadást a váraljai Kutyás Táborban, ahol nemcsak filmes munkáiról beszélt, de előadása során egy különleges bemutatót is tartott.

Farkas Eszter

Előadás közben egy galambot is betanított a tréner

Fotó: Farkas Eszter

Halász Árpád neve szinte minden olyan magyar filmhez hozzá kapcsolható, amelyben valamilyen állat szerepel. Minden idők egyik legelismertebb állattrénere és kutyakiképzője a napokban Váraljára látogatott, ahol az állatok varázslatos világába engedett betekintést a jelenlévőknek. A kutyákat és más állatokat is képes megérteni és oktatni, az ő nevéhez fűződik a világhírű "Fehér Isten" című film közel háromszáz kutyájának kiképzése is, amely méltán hozott számára nemzetközi elismerést.

– Különböző módszereket alkalmazok a különböző állatfajoknál. Van, amikor rendkívül sok időt töltök azzal, hogy megfigyeljem a viselkedésüket. Meg kell találni a legmegfelelőbb módszereket a tréningjükre – magyarázta előadásában.

Számos nemzetközi sikert tudhat magáénak, Walt Disney produkciókban és számos reklámfilmben is a szakértő segítségét kérték. A "Fehér Isten", Mundruczó Kornél filmje egy rendkívül szívbemarkoló történetet mesél el, melyben Budapest utcáin kóborló kutyák alkotnak titokzatos és félelmetes csapatot. Az állatokhoz való különleges kapcsolata és a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési technikái révén Árpád képes volt ezeket a négylábúakat képzett és kreatív színészekké alakítani.

A film nagy sikert aratott világszerte, és a színészeket, a filmet díjakkal jutalmazták. Az alkotás világrekord, ugyanis a "Fehér Isten"-ben szerepelt a legtöbb kiképzett kutya, javarészüket menhelyről hozták a film készítéséhez. A forgatáson kiképzett ebek többsége – a tréningnek és egy felhívásnak köszönhetően – nem is került vissza a telepre.

– A Gödöllői Kutyasport Központ hatvan kutyája mellett több mint kétszáz menhelyi kutyát treníroztunk, és csupán hat hónap állt rendelkezésünkre. Ebből négy hónap volt a felkészítés és két hónap a forgatás. Ezzel minden idők legtöbb kutyáját alkalmaztuk a forgatáson, ahol több mint ötszáz kilogramm virsli fogyott el.

Az állatokkal suttogó filmes történetei mellett kézzel fogható eredményt is hozott a tábor résztvevőinek, mivel bemutatót tartott, ahol egy galambot tanított be az előadása közben.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában