Teol.hu podcast

2023.08.19. 18:00

Brózik Klára ma már másokon segít

Tamásiból indult pályafutása Brózik Klárinak. Vidéki lányként el sem tudta képzelni, hogy egyszer majd elismert művészekkel dolgozhat együtt, pedig így történt. Színésznői pályáját a Madách színházban kezdte, majd egy válogatóra eljutva bekerült az ismert sorozat, a Jóban rosszban kezdő gárdájába.

Brózik Klára ma már másokon segít

Brózik Klára (beküldött kép)

Brózik Klári a Jóban rosszban sorozatban

Hét évig játszotta Margit nővért, aki idő közben orvosi diplomát szerezve immár doktornőként tekintett vissza ránk a képernyőről. Hét év után Klári azonban kilépett a sorozatból.

Azóta szinte nem is hallani róla, nem tudni, mit csinál. Hát most megkérdeztük.

A Tóth Tímeával készült beszélgetésben elmondta, hogy jelenleg már nem színésznőként dolgozik, hanem mások megsegítésén munkálkodik. Többedmagával együtt coachként dolgozik egy vállalkozásban, egyfajta mentális személyi edző, akinek a célja, hogy ügyfele kihozza önmagából a maximumot. A coachnak fel kell fedeznie ügyfele erősségeit, gyengeségeit, elakadásait. Ezt csinálja most Klári nap mint nap örömmel és odaadással.

Korábbi beszélgetéseinket ide kattintva találja!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!