Patkányt kaptam ajándékba

Tudom, hogy a cicatulajdonosok többségének nem újdonság az efféle kedvesség, nálunk sem ez volt az első eset, hogy a zsákmány a lábtörlőn került terítékre. Cirmosunknak azonban időnként társul ehhez egy különleges hangszínű nyávogása is, amellyel azt jelzi, hogy mindenképpen szeretné mielőbb, sőt, inkább azonnal megmutatni, mit hozott. Ez jellemzően az éjszaka közepén történik, és addig nem hagyja abba a nyervákolást a nyitott ablaknál, amíg ki nem megyek hozzá, és meg nem dicsérem.

Legutóbb egy egérrel tért haza, nekem pedig a már említett patkányt szánta, és roppant boldog volt, amiért értékelem az ajándékát. Jó, vele ellentétben én nem ettem meg a saját példányomat, de tényleg örültem. Persze nem azért, mert megint vért kell takarítanom a teraszról, és eltüntetnem egy hullát – tisztára, mintha valami családi bűnszervezet lennénk –, hanem azért, mert tudom, hogy a cicám a tőle telhető legnagyobb ajándékkal kedveskedett nekem mint kedvenc családtagjának. Nem felejtette el, hogy utcagyerekből – kóbor kismacska volt a szentem – királynői státuszba emeltük, de nem is kényelmesedett bele a jólétbe. Bőszen vadászik.

De mindemellett annak is örültem, hogy ez a kis figyelmesség jókor érkezett. Másnap vitték a szemetet, így nem kellett napokig a kukában tárolni a bezacskózott döglött patkányt.