Akkor fuss, ha jólesik!

Egy ilyen eseményen nagyon sok ember önkéntes munkájára mondhatjuk, hogy fontos volt, mert csak úgy lehetett sikeres – írja a duol.hu.

Bizonyos szokások ezen a délelőttön megváltoztak, például a gyermeknevelés terén. Ugye Önök is hallottak már olyat, hogy a kedves szülők a gyermeküket nem engedik ki az esős időben játszani, vagy ha mégis, akkor számos intelemmel próbálják meg kordában tartani őket. Gondolják csak meg: ezen a versenyen a „nedves” idő dacára, négy kategóriába sorolva, sikerrel teljesítették a távot az ovisok és az általános iskolások is. (Az anyukák, apukák elhivatott buzdítása és letagadhatatlan büszkesége mellett!)

Gallai Gergő 4. b osztályos tanulót sem akármilyen fából faragták. Neki meg sem kottyant az esős futóverseny. Azt mondta:

– 1,2 kilométert teljesítettünk, meg sem kottyant. Vizes és csúszós volt az út, de vigyáztam, így aztán nem lett semmi baj. Voltak riválisaim, akikkel megküzdöttem, de volt olyan is, aki gyorsabb volt nálam. Nem hagyták könnyen magukat. A futásokra is el szoktam menni, de több sportágat is kipróbálok, hogy sokat megismerjek. A legjobban a kézilabda és a kenu tetszik. A legnehezebb a foci, de azért azt is kedvelem. Az apukámmal érkeztem, de mára sajnos nem ajánlott föl nekem különdíjat, viszont azt mondta, hogy majd a szülinapomra jobban odateszi magát! Az sem baj, ha most rögtön rábeszéljük valamire!

Dukai István,  a Szent Rókus Borlovagrend nagymestere például minden idők legsikeresebb földvári kézilabda csapatának volt a tagja. Nagy Gábor kiváló sporthorgász,  Zentai István pedig, mint általános szakértő látta el praktikus tanácsokkal a versenyen indulókat!

– A sportos érdemeinkkel szemben viszont ma, csak a vendéglátással jeleskedtünk - kezdte a történetét Dukai István. -  Zentai kollégánk úgy emlékezik, hogy egy sor sportágban is kiválóan teljesített az aktív éveiben. Most is rengeteg jó tanáccsal érkezett, amit folyamatosan megosztott mindenkivel, de a futásra nem jelentkezett. Elmondása szerint arra csak akkor vállalkozna, ha egy oroszlán kergetné. Viszont a sportos frissítő kóstolók mellett forralt bort és teát is kínáltunk. Barátsággal találkoztunk a futókkal, akik nagyon szimpatikus társaság, látszik, hogy tudják mit akarnak. Ilyenkor aztán egy kicsit nosztalgiával gondolok arra az időre, amikor a kézi sikereinket elértük. A labda nélküli futást persze nem szerettük, de hát anélkül, a mi sportágunk sem áll meg a lábán.

Az, hogy egy versenyt esőben kell megvívni nem tragédia, hiszen erre számos példa van a különböző sportágaknál.. Nem a „bezzeg a mi időnkben” mondatja velem, de talán ma már érdekességnek számít, hogy akkor még mi is a szabadtéren, bitumenes pályán játszottunk, ahol a hideg, a hó (például Nagyatádon) vagy az eső meg sem kottyant nekünk. Azok az ellenfelek, akiknek már akkor is volt fedett pályájuk, nem szívesen fogadták el ezt a lehetőséget, de mi nem hagyhattuk cserben a három-négyszáz fős közönségünket!

A cikk képgalériával ITT folytatódik.