Harapnak a játékos fókák

Fókák társaságában örökítette meg magát Neiner András. A szekszárdi fiatal a felvételt – magától értetődően – nem vármegyénk székhelyén, de még csak nem is hazánkban készítette. Hanem a tőlünk úgy tizennyolcezer kilométer távolságra található Új-Zélandon.

De miképpen is került Neiner András a Föld túlsó oldalára, ebbe a két nagy sziget – és számos kisebb – alkotta országba? Erről nemrég adott tájékoztatást a teol.hu podcast vendégeként. A műsorban elmondta, hogy pár évvel ezelőtt a Kőrősi Csoma Sándor pályázat egyik nyerteseként, mint ösztöndíjas tölthetett közel fél évet Új-Zélandon. Előírt és vállalt feladataként Christchurch, majd Wellington városában az ottani magyar kulturális szerveződéseket segítette közreműködésével.

Mint azt tréfásan megjegyezte, bár sohasem jeleskedett a néptánc tudományában, de azért egy idő után még szilágysági koreográfiák tanítására is vállalkozott. De ilyesmivel számolnia kellett, hiszen a program – a fogadó ország nyelvének alapos ismerete mellett – találékonyságot is vár a kedvezményezettektől.

A szekszárdi fiatal sikerrel állt helyt mindennapi munkájában és ennek, valamint rokonszenves magatartásának köszönhetően jó barátokra tett szert Új-Zélandon. Így történhetett meg, hogy fogadó családja a múlt év végén meghívta magához. Ennek az invitálásnak köszönhetően egy hónapon át ismerkedhet a kiwik földjével. A kiwi ebben az összefüggésben nem a mifelénk is közkedvelt, fanyar gyümölcsre utal, hanem arra a röpképtelen, csak Új-Zélandon élő madárra, melynek nevével az angolszász leszármazottak illetik magukat.

Neiner András expedíciója még tart, útjának egyik különleges állomásáról helyezett el nemrég felvételeket a legnagyobb közösségi portálon. Az érdeklődőket a déli sziget északi pontján található Abel Tasman Nemzeti Parkba kalauzolta el. A tenger határolta természetvédelmi terület, mint azt az internetes Wikipédia közli, „erdős, dombos vidék a Tākaka és Riwaka folyók völgyétől északra.”

A vadregényes helyszín egyik különlegességét az a medvefóka kolónia adja, melynek néhány, lustán ejtőző példányát a szekszárdi utazó is megörökítette. Ezt a tengeri ragadozó emlőst a közhiedelem általában a sarkvidékek jellegzetes állatának tartja – ez így is van –, ám néhány fajuk a meleg égövben is megtelepedett. Ez a magyarázata annak, hogy fóka is él a kiwik földjén.

Neiner András bejegyzésében arra is elhívta a figyelmet, hogy a fókákat nem érdemes, de amúgy tilos is megsimogatni. Alapvetően azért, mert védett állatok. S ha ezt a tiltást valaki mégis figyelmen kívül hagyná és közvetlen közelükbe lopakodna, akkor módfelett kellemetlen tapasztalatokra tehetne szert. A fókák ugyanis egyrészt igen kellemetlen szagot árasztanak, másrészt pedig hiába tűnnek bohókásnak, játékosnak és barátságosnak, az embert minden kímélet nélkül megharapják.