A munkafüggőség tönkre teheti a kapcsolatokat

Vajon hol a határ aközött, hogy valaki szenvedélyesen szereti a munkáját, odaadással és lelkiismeretesen teljesíti, vagy netán már munkafüggő? Mi a különbség a kettő közt? A válasz nem egyszerű, hiszen a munkafüggőség esetében sem a mennyiségben keresendő a válasz, hanem inkább a hozzáállásban, a mintázatban. – Nem jellemző, hogy azzal kopogtatnak be a konzultáns ajtaján, hogy „kérem, segítsen, munkafüggő vagyok”. Sokkal gyakoribb, hogy más problémákról beszélgetve vetődik fel a gondolat, hogy valami nem egészséges a munkához való hozzáállásban – mondta Csupor Anna addiktológiai konzultáns.

A munkafüggőségnek sok arca van

Az a kérdés, hogy vajon mi történik az élete egyéb területeivel – magyarázta a szakember. Kérdezze meg magától, tud-e még játszani, nevetni, képes-e kikapcsolódni és élvezni az életet, anélkül, hogy szüntelenül a feladatokon járna az esze. Milyen helyet foglalnak el életében a szerettei? Képes az empátiára, az intimitásra? Mi az oka annak, hogy nem megy haza a munkaidő lejártával?

Hozzátette, hogy mint minden függőségnek, így a munkafüggőségnek is sok arca van, de bizonyos jellemzők többnyire jelen vannak. Ilyen, hogy sokszor más függőség, önértékelési zavarok, folyamatos kontroll iránti igény is társul mellé. A munkafüggő általában képtelen a lazításra, a játékra, ingerlékeny, krónikus időhiányban szenved. Megszállottság, rögeszmésség jellemzi, bármely más tevékenység közben a munkán jár az agya, ha megkérdezik, hogy van, az aktuális munkafeladatairól kezd el beszélni.

Csak a tökéletességgel elégedett, és másoktól is az övéhez hasonló hozzáállást vár el. Képtelen a jelenben élni, mindig az újabb és újabb feladatokra koncentrál, és emiatt a határokat sem tudja meghúzni, nem tud nemet mondani másoknak. Ehhez azonban társul egy áldozatszerep is: a családom és a főnökeim az okai annak, hogy ennyit dolgozom, és ettől stresszes vagyok és kiégett. Az életre pedig egy folyamatosan megvívandó ütközetként tekint, miközben azzal hitegeti magát és a környezetét, hogyha az élete megváltozna, lassíthatna, élhetne másképp. Ha hosszú ideig és sokat dolgozik, akkor megtalálhatja a boldogságot. A valóság azonban az, hogy a munkafüggő sem akkor lesz boldog, ha még többet dolgozik – hangsúlyozta Csupor Anna.

Akkor változhat, ha eléri a holtpontot

A munkafüggők állapotuk súlyosbodásával fokozatosan elveszítik képességüket, ingerenciájukat a kommunikációra, az empátiára, az intimitásra, a humorra és a játékra, s végül a fizikai és lelki egészségre. Ugyanakkor van visszaút. Fontos a saját szükségletek felismerése, az egyensúly megteremtése. Ehhez elengedhetetlen a valós önismeret, a kapcsolatokban jelenlévő problémák áttekintése, az azokkal való szembenézés és a megoldás keresés. A függő általában akkor változtat, ha eléri a holtpontot. Igaz ez a munkafüggőre is. A holtpont lehet a kiégés, amikor már annyira rosszul van testileg vagy lelkileg, hogy önmagának fogalmazza meg, ez így nem mehet tovább. De előfordulhat – ahogy az más függőségeknél is – hogy a környezte, a család, a házastárs elégeli meg a mellőzöttséget és az ezzel járó sokk az, ami a változtatás irányába nyomja a munkafüggőt.

A szakember szerint a tudatosság, az önismeret sokat segíthet abban, hogy az egyén maga döntsön a változtatás mellett, és ne a körülmények erőszakolják azt rá, mert akkor már lehet, hogy késő.