A fotoszféra leglátványosabb jelenségei a napfoltok

Az amatőr csillagász a korábbiakban már beszámolt arról, hogy a Napunk 25. ciklusához közeledünk, ennek aktivitása 2025-re várható. 

A napokban ismét nagyobb aktivitást produkált ez az égitest, de ezúttal Hatházi Gergely közelebbi képeket készített a napfoltokról. A Nap „felszíne", azaz a Földről látható része az úgynevezett fotoszféra. Tulajdonképpen ez egy, a teljes csillag méretéhez képest elenyészően vékony, mintegy 400 kilométer vastagságú réteg, amelyben a szemünket érő napsugárzásnak mintegy kilenctizede keletkezik. 

A fotoszféra leglátványosabb, legföltűnőbb jelenségei a napfoltok. Ezek alakja többnyire körszerű, de gyakoriak a szabálytalan alakú és szerkezetű foltok is, ezt bizonyítják a gyönki megfigyelő képei is. A nagyobb napfoltok két részre bonthatók: a belső, sötétebb rész az umbra, a külső, félsötét, sugaras szerkezetű rész a penumbra. A penumbra nélküli napfoltok neve a pórus. 

A Föld légkörébe a Napból érkező mágneses impulzusok egy-egy napkitörés alkalmával gyakran olyan erősségűek lehetnek, hogy mágneses viharokat okoznak. Ennek egyik következménye például a sarki fény jelensége. Mivel a napfoltok a Nap mágneses csomópontjaiként értelmezhetők, egyáltalán nem meglepő, hogy szoros összefüggés van a napfolt-gyakoriság illetve a Földet érő mágneses zavarok között. 

Számos időjárási szélsőséget, furcsaságot is tulajdonítottak a napfoltoknak, például a középkorban a kis-jégkorszaknak is ismert lehűlési periódust. Az igazság azonban az, hogy a napfoltoknak a földi időjárásra nézve gyakorlatilag semmilyen közvetlen vagy közvetett hatása nincsen.

– Ilyenkor mindig fontos meg említeni, hogy a Napba szigorúan tilos belenézni, rá nézni szabad szemmel, mert szemkárosodást okozhat, vagy azonnali vakságot. Én is egy speciális napszűrővel készítem a felvételeimet – írta Hatházi Gergely.