Tündérszépek

2024.04.04. 11:00

Fitneszedző segít szépülni a Tündérszépek jelentkezőinek

Az eredményes versenyzéshez az alak formálása lássuk be rendkívül fontos, ezért Szabó Judit finteszedzőhöz fordultunk segítségért, aki tanácsaival próbálja segíteni a verseny jelentkezőit és azokat, akik gyorsan szeretnének hatásosan átalakulni.

Farkas Eszter

A Tündérszépek versenyére jelentkező hölgyek legtöbbje odafigyel, hogy valamilyen mozgásformával karban tartsa alakját

Forrás: MW

Szabó Judit fitneszedző, a szekszárdi női kosárlabdacsapat, a KSC erőnléti edzője a 2000-es évek elején a hazai szépségversenyekre segítette felkészülni a hölgyeket. Elmondása szerint azóta ugyan sokat változtak a trendek és a nézetek, mégis úgy gondolja, hogy a legszebbnek még mindig a vékony lányokat választja a zsűri.

– Véleményem szerint fontos, hogy egy nő odafigyeljen az alakjára, pláne ha például a Tündérszépek szépségversenyre jelentkezik – válaszolt kérdésünkre Szabó Judit. Ehhez pedig elengedhetetlen a rendszeres mozgás. 

Az alak formálása gyorsan is mehet

Persze nincs okuk aggodalomra azoknak sem, akik a fotózás és a verseny előtt szeretnék formába hozni magukat, hiszen pár hét alatt jelentős változást érhetnek el a személyi edző tanácsait követve.

– Ha az ember lánya jó személyi edzőt választ magának, pár kérdés után tökéletes edzéstervet kaphat, amivel könnyedén változtathat az alakján. Vannak gyönyörű arcú lányok, akiknek a feneke például nem olyan formás, számukra mindenképp olyan edzéstervet kell összeállítani, ami erre a területre fókuszál. Különböző lábemelésekkel, súlyzós edzésekkel, például kettlebell segítségével gyors átalakulást érhetünk el.

A kardió is sokat segít

Judit elmondása szerint, ha a célunk a súlyleadás, mindenképp valamilyen kardióedzéssel vágjunk bele a mozgásba.

Nevezz még most, mielőtt betelnek a helyek

Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatát annak, aki ezt kéri. Tolna vármegye szépségei Baranya, valamint Somogy hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. A regionális előválogató április 8-án indul. NEVEZZ MIELŐBB, mert a regionális fordulóba legfeljebb ötven hölgy juthat be. A zsűrizés a jelentkezéssel együtt indul!

– Az edzőtermi edzés a leghatásosabb, ez kétségtelen. Szinte minden testrészünket tudjuk edzeni valamilyen kondigéppel. Persze, ha valaki nem szeretne teremben edzeni, akkor futópályára is mehet, de akár kerékpározhat is. Nyilván ezekben az esetekben az edzés intenzitásának folyamatos növelésére kell hangsúlyt fektetni, hiszen nem mindegy, hogy lassan tekerünk húsz kilométert, vagy gyorsan csupán ötöt, nyilván az utóbbi lesz hatásos. A kardió lényege, hogy a szervezet megnövekedett pulzus és oxigénhasználat mellett végez valamilyen fizikai tevékenységet. A futás, az úszás és a biciklizés mind kiváló erre.

Persze az étrend is nagyon fontos

A nyújtógyakorlatok beiktatása az edzésprogramba javítja a test rugalmasságát. A rendszeres mozgással és a törzsizmok erősítésével a tartásunk is egészen megváltozik, ami szintén nagyon fontos a szépségverseny jelentkezői számára.

Az edzés mellett elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás. Az ideális mennyiségű fehérje, szénhidrát, zsír és rost bevitelének biztosítása fontos az optimális eredmények eléréséhez. A zöldség és gyümölcs nagy mennyiségben történő fogyasztása segíti a bőr ragyogását és a jó közérzet kialakítását.

– Fontos megérteni, hogy minden versenyző egyedi, és az edzéstervet, a táplálkozási irányelveket személyre kell szabni az egyéni igényeknek és céloknak megfelelően. A rendszeres mozgással a garantált eredmények mellett a mentális egészségünk is nagyban fog javulni.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában