Rubindiplomát kapott a paksi konzervgyár egykori igazgatója

A valahai paksi konzervgyár egykori igazgatója katonaszökevényként nem egyszer volt életveszélyben. Igazgatóként gyakran az jelentette számára a legnagyobb kihívást, hogy üresfejű hozzá nem értők utasítását úgy kerülje ki, hogy abból ne legyen baj.

A napi négy kilométeres séta már megterhelő Örvös Ferenc számára, de remek egészségnek örvend ő is és felesége, Jantner Mária is, akivel közel hetven éves házasok. Húsz éven át volt a konzervgyár vezérigazgatója, de amikor 1985-ben nyugdíjba ment az nem jelentett számára törést, nemcsak azért, mert továbbra is megtette a napi négy km-t, ennyi volt ugyanis a konzervgyár oda-vissza az otthonától, hanem azért is, mert soha nem élt nagylábon. Mindig nyitva állt az ajtaja a munkatársai előtt, akiknél megesett, hogy egy családi vitában kérték ki az állásfoglalását. Azt mondja, az emberekkel való bánásmódot olvasmányaiból tanulta meg.

– Rengeteget olvastam. A negyvenes években kezembe került egy amerikai karrier iskola könyve Az emberekkel való bánásmód művészete volt a címe, abból rengeteget tanultam – mesélte. Azt is elárulta, hogy a paksi konzervgyár akkoriban a megye legjelentősebb foglalkoztatója volt, kétezer embernek adott munkát, évi 60 ezer tonna konzervet gyártott, Londontól Tokióig mindenhova szállított, főként persze az akkori Szovjetunióba. – Amikor odakerültem, az akkori igazgató mesélte, hogy Budapesten, az igazgatósági tanácsi ülésen úgy zajlottak az egyeztetések, hogy a vezető, egy volt szovjet katonatiszt, kitette a pisztolyát az asztalra és azt mondta, szóljanak hozzá – mesélte.

Neki ilyenben nem volt része, de nem kis fejtörést okozott számára, hogy üresfejű, hozzá nem értők utasításait hogyan kerülje ki úgy, hogy ne legyen belőle gondja. Vezetése alatt ötször lett kiváló vállalat, így szakmailag nem tudtak belekötni, de párton kívülisége mindig gondot jelentett. Akkoriban az igazgatóból, a párttitkárból és a szakszervezeti titkárból álló „üzemi háromszög” volt a döntő testület. Egyszer egy zenész ismerőse miután a pártbizottságon muzsikált, figyelmeztette, hogy „egész éjjel ő volt a téma”, ezért az utolsó két évre, a nyugdíj előtt belépett a pártba. Akkoriban, mint mesélte, a három „t” időszakát élték, támogatott, tűrt és tiltott kategóriába sorolták az embereket.

Ő tűrt volt igazgatósága idején, de járhatott volna rosszabbul is, hiszen pékmester édesapja kuláklistára került, mivel családi örökség révén volt 18 katasztrális hold földje, három katasztrális hold szőlője.

Amikor ez megtörtént, ő már zsebében tudta a diplomáját, testvérei viszont nem tanulhattak a tiltólista miatt. Az elemit, polgárit Pakson, a felső kereskedelmi iskolát Baján végezte. Utóbbi, mint mesélte, rendkívül gyakorlatias, életre nevelő iskola volt; jogot, történelmet, nyelveket, gazdasági földrajzot tanultak. Az érettségin Brazíliából kellett kávét rendelni olasz kereskedővel német bankon keresztül. Természetesen ezen a három nyelven.

Az egyetemi tanulmányait megakasztotta a háború, tanárostól vitték el őket katonának Szálasi kinevezése idején. – Már az esküt úgy tettem, hogy Isten engem innen el segítsen – emlékezett vissza. 8-kor esküt tett, 10-kor már a vonaton ült. Így lett katonaszökevény ’44 decemberében. Haza nem tudott jönni, így Keszthelyre menekült, ahol a házigazdája fiának unszolására, aki főhadnagy volt egy hátországi alakulatnál, csatlakozott hozzájuk. A katonaszökevény lét – ahogy fogalmaz – nem volt életbiztosítás, nem egyszer pillanatokon múlt az élete.

Egyszer például futárszolgálatot teljesített és Szombathelyen egy fiatal nyilas főhadnagy firtatta, hogy miként került ilyen fiatalon hátországi alakulathoz, amikor megszólalt a légvédelmi sziréna, ez mentette meg az életét, akkoriban ugyanis a katonaszökevényeket azonnal főbe lőtték. Azt mondja, annak köszönhette az életét a háború idején, hogy soha nem várt másokra, mindig gyors, határozott döntést tudott hozni. – Sok mindenen keresztülmentem, becsülettel végigéltem – mondja összegzésképpen.

A háború után agrárdiplomával nem volt könnyű elhelyezkedni, a régi nagyvállalatok már nem, az újak még nem működtek. Viszont komoly tanárhiány volt, így egy év alatt a műegyetemen tanári diplomát szerzett, de már ezt megelőzően elkezdett tanítani Kalocsán, az érseki tanítóképzőben. Biciklivel járt Kalocsára, a Dunán pedig minden nap egy uszódi halász vitte át csónakkal. Ez után Palánkra ment tanítani, innen hívták el a paksi konzervgyárba, ahonnan – mint mondja, emelt fővel jött el, jó állapotban hagyta ott a konzervgyárat. – Hogy mit csináltak vele, az már nem az én felelősségem, de jól elintézték – jegyezte meg.

Benszülött paksinak tartja magát

Örvös Ferenc 1925. május 6-án született, édesapja pékmester, édesanyja háziasszony volt. Ahogy mondja magáról, bennszülött paksi. Az elemi iskolát is itt végezte, Baján pedig a kereskedelmi iskolát. Az Agrártudományi Egyetem Keszthelyen működő Mezőgazdaságtudományi Karán vette át első diplomáját 1947-ben, egy évvel később a műegyetem gazdasági szaktanárképzőjén a másodikat. Pályafutását a kalocsai érseki tanítóképzőben kezdte, majd Palánkon tanított. 1955-ben hívták haza a paksi konzervgyárba, amelynek 1965-től húsz éven át volt az igazgatója. Feleségével, Jantner Mária tanítónővel két gyermeket neveltek.

Rubindiploma

A napokban vette át rubindiplomáját a keszthelyi mezőgazdasági egyetemen Örvös Ferenc. Hetvenketten végeztek, de ő volt az egyetlen, akit a hetvenedik évfordulón köszöntöttek, a 7-8 gyémántdiplomás és egy-két tucatnyi aranydiplomás mellett. Mezőgazda végzettséget szerzett, de végül nem dolgozott az agráriumban.