új büntetőeljárási törvény

2018.07.07. 20:00

Rövidebbek és közérthetőbbek lesznek majd ezután az ítéletek

Hatályba lépett július 1-jén az új büntetőeljárási törvény, amelynek az előkészítése során szabályozási elveket fogadott el a kormány. Ezek között kitüntetett helyet foglalt el az eljárások egyszerűsítése, gyorsítása, az észszerű időben történő döntéshozatal elősegítése. E téren a bírósági szervezet már számottevő eredményeket ért el az utóbbi években, hiszen az elhúzódó, két éven túli eljárások száma 2012-ről 2016-ra 36 százalékkal csökkent. A változásokról dr. Hauszmann-né dr. Szőke Rita, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője tájékoztatta lapunkat.

Munkatársunktól, fotó: Makovics Kornél

Az eljárások egyszerűsítése és gyorsítása jegyében az új törvény kiszélesítette azokat a lehetőségeket, amelyek folytán már a nyomozás során, bírósági tárgyalás nélkül az ügyek egy része lezárulhat. A korábbi vádemelés elhalasztását felváltotta a feltételes ügyészi felfüggesztés. Továbbra is megmaradt a közvetítői eljárás, azzal a különbséggel, hogy erre a bírósági eljárásban már nem kerülhet sor, csak a nyomozás során van rá lehetőség.

Az egyezség nem vádalku

Teljesen új eljárási lehetőség a nyomozás során köthető egyezség az ügyész és a terhelt között, védői közreműködés mellett. Ez nem keverhető össze a más jogrendszerben ismert vádalku intézményével, mert a bűncselekmény tényállását és minősítését az ügyész határozza meg, egyezkedni csak a jogkövetkezményről lehet. Fontos garanciális szabály, hogy az egyezséget csak a bíróság hagyhatja jóvá, a törvényes feltételek meglétének vizsgálatát követően. Ez azt jelenti, hogy a bíróság az előkészítő ülésen, tárgyalás tartása nélkül ügydöntő határozatot hozhat.

A bírósági eljárást illetően a leglényegesebb változás az, hogy minden ügyben és minden vádlottal szemben kötelező a tárgyalást megelőzően előkészítő ülést tartani. Az előkészítő ülésen az ügyész, a vádlott és a védő köteles részt venni. Az előkészítő ülés funkciója kettős. Egyrészt ott kerülhet sor a nyomozás során kötött egyezség vizsgálatára, elfogadására és ügydöntő határozat meghozatalára. Az új eljárási törvény arra is lehetőséget teremtett, hogy a vádlott az előkészítő ülésen a vádiratban foglalt bűncselekmény tényállásával és minősítésével egyező beismerő nyilatkozatot tegyen és lemondjon a további bizonyításról. Az ügyészség a vádiratban ugyanis indítványt tehet konkrét büntetésre vagy intézkedésre arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismer és lemond a bizonyításról.

Rövidebb és érthetőbb ítéletek

Másrészt fontos szerepe van az előkészítő ülésnek a tárgyaláson történő bizonyítás tervezhetőségében. A bizonyítási indítványok előterjesztésének színtere az előkészítő ülés lett. A perkoncentráció jegyében az előkészítő ülést követően csak szigorú feltételek mellett tehetnek indítványt a felek további bizonyításra. Az eljárásjogi törvény ezen új rendelkezése a per elhúzására alkalmas, visszaélésszerű joggyakorlást hivatott visszaszorítani.

Az észszerűsítés jegyében változtak a másodfokú felülbírálatra vonatkozó szabályok. Nem érdemes ugyanis az elsőfokú bíróságnak részletesen indokolnia, a másodfokú bíróságnak pedig felülbírálnia azokat az ítéleti rendelkezéseket, amelyeket a felek egyike sem sérelmez. Az új rendelkezések következtében az ítéletek terjedelme rövidebb, közérthetőbb lesz, és hamarabb befejeződhet a másodfokú eljárás.

Az eljárás gyorsítását szolgálja az is, hogy szélesedett a másodfokú bíróság megváltoztató jogköre. Köteles lesz ugyanis kiküszöbölni az elsőfokú ítélet részbeni megalapozatlanságát és a relatív eljárási szabálysértést. Ez azt a célt szolgálja, hogy csökkenjen a hatályon kívül helyezések száma, mivel az sem az igazságszolgáltatás, sem a vádlott érdekét nem szolgálja. Az új törvény lehetőséget teremt arra, hogy a másod- és a harmadfokú bíróságok hatályon kívül helyező végzésével szemben a felek fellebbezéssel éljenek.

A szabadlábon védekezés joga

Szemléletbeli változást tükröz a kényszerintézkedések rendszerének átalakítása. Az alapvető rendelkezések között szerepel a terhelt szabadlábon való védekezésének joga, amelyet az új eljárási törvény oly módon elégít ki, hogy az egyes kényszerintézkedések alkalmazásánál előtérbe helyezi a szükségesség és arányosság folyamatos vizsgálatát. A bűnügyi felügyelet új fogalom, amely magában foglalja a korábbi házi őrizetet, a lakhely-elhagyási tilalmat és a rendőrségnél történő jelentkezési kötelezettséget. Ez a megoldás rugalmas, lehetőséget ad az egyéniesítésre, és ezzel nagyobb esélyt teremt a kényszerintézkedés betartására.

Megváltozott az óvadékra vonatkozó szabályozás is, ugyanis az óvadékot a letevő a kényszerintézkedés megszűnésével nyomban visszakaphatja, és nemcsak akkor, ha a terhelt bevonul a büntetés letöltésére. A távoltartás a bűnügyi felügyelet megerősítését szolgálja, és lehetőséget ad a letartóztatás helyett enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására. A személyes szabadságot korlátozó intézkedések mellett sor kerülhet a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz használatának elrendelésére is.

Hangsúlyosak a sértettek és a gyerekek jogai

A sértetti jogok fokozott figyelembevételét jelentik a különleges bánásmódra vonatkozó új szabályok. A hatóságok kötelezettsége, hogy kiegyenlítsék azt a hátrányt, amelyben a jogaik gyakorlásában korlátozott eljárási résztvevők szenvednek, meghatározva a szükséges kíméleti vagy védelmi eszközt. Ilyen például, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött sértett esetében kihallgatásakor a nyomozás során kép- és hangfelvétel készül, amelyet aztán a bírósági eljárásban is fel lehet használni úgy, hogy a tárgyaláson a gyermeknek meg sem kell jelennie. A hatóság döntése nélkül is különleges bánásmódot igényelnek a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek, a fogyatékosságban szenvedők, illetve az erőszakos nemi bűncselekmények áldozatai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában