garázdaság

2019.04.29. 18:30

A helyszínre érkező rendőrök vetettek véget a bunyónak

Rónai Gábor

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Szurkolói verekedés miatt tíz percig állt a játék a megyei I. osztályú focibajnokság szombati, tolnai mérkőzésén. Mint azt lapunkban már megírtuk, a hazai csapat szurkolói és a tamási drukkerek összeverekedtek, a csetepatének a rendezők és a helyszínre kiérkeztő rendőrök vetettek véget. A megyei rendőrkapitányság vasárnap megerősítette az információkat, tegnap azonban részleteket is közöltek.

„A mérkőzés hatvanegyedik percében előzetes szóváltás alakult ki a tolnai és a tamási drukkerek között, majd néhány másodperc múlva verekedés tört ki, amelyben mintegy húsz-huszonöt drukker vett részt – mondta el lapunknak Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószószóvivője.

– Mintegy két percig tartott a verekedés, amelynek a rendezők által kihívott rendőrök vetettek véget. Több autóval érkeztek a helyszínre, a verekedőket szétválasztották és a mérkőzés lefújásáig a helyszínen maradtak, hogy a vendégdrukkerek távozását biztosítsák. A Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnűgyi osztálya csoportos garázdaság miatt, ismeretlen tettesek ellen indított büntetőeljárást. A lefoglalt videofelvételek elemzése és az elkövetők beazonosítása folyamatban van” – mondta a sajtószóvivő.

A csoportos garázdaságot a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. A megyei fociszövetség a rendőrségi vizsgálat lezárultáig érdemben nem foglalkozik az esettel, hiszen a pályán elért eredményt a verekedés csupán annyiban befolyásolta, hogy mintegy tíz percig állt a játék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában