betörés

2020.04.16. 11:30

Készpénzt, sorsjegyeket vittek el a bátai lottózóból

Százhatvanötezer forintot, valamint 3,6 millió forint értékben, legalább ötszáz darab bontatlan csomagolású sorsjegyet tulajdonítottak el a bátai lottózóból. A lopást a szerda reggeli nyitást követően vette észre a napi beosztásban lévő alkalmazott.

Brunner Mónika

2020.04.15 Báta, Bátán a helyi lottózóba éjszaka betörés történt. Kocsis János tulajdonos mutatja a fotókon a helyszínt. Fotó: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

– Reggel nyolc óra után nem sokkal hívott a munkatársam, hogy a lottóterminálban nincs egy forint sem, nem tud visszaadni a vevőnek. Kérdezte, hogy én vittem-e el. Mondtam, hogy nem. Átmentem az üzletbe, néztem, mi történhetett, majd észrevettem, hogy a fürdőszoba magasan található ablakával nem stimmel valami, valahogy rosszul van bukóra állítva – idézte fel a rémisztő kezdeteket Kocsis János, a lottózó tulajdonosa.

Mint kiderült, azt lökték be, majd akasztották vissza a betörők, így jutottak be az épületbe. Miután elvették a pénzt, a sorsjegyeket, a boltban található fertőtlenítőszerrel, egy illatos hypo koncentrátummal mindent körbelocsoltak, hogy eltüntessék a nyomaikat. A szomszéd kutyája ugyan jelzett, de a szomszéd semmi gyanúsat nem hallott.

– A rendőrség szerint minimum ketten lehettek, erre abból következtettek, hogy nincs lerúgva a fal, tehát az egyikük bakot tarthatott. A rendőrök keresőkutyával érkeztek, egyelőre nem bukkantak nyomra – tette hozzá.

Kocsis János tulajdonos három éve nyitotta a lottózóját, amelyet mindenes boltnak, amolyan szatócsboltnak neveznek. Kialakult vendégköre van, mindenkinek megvan az öt-hat nyerőszáma. Mindannyian csak fogják a fejüket, ilyen még nem történt a környéken, hogy ennyi pénzt vittek volna el, eddig leginkább csak kisebb lopásokról hallottak.

Úgy gondolják, hogy mindezt előre megtervezték. Kocsis Jánosnak nincs biztosítása, nem tudja, mihez kezd majd, ha nem kerül elő az ellopott összeg, a sokmilliós értékű sorsjegyek. Összesen négymillió forintos kárt okoztak a számára.

– A sorsjegyek a lottó terminálhoz tartozó lemezszekrényben voltak. Legalább azokat kellene visszakapnom, hogy el tudjak számolni a pénzzel. Ha arra gondolok, hogy vannak olyan zárt rendszerek, az egyéb árusítókat nem ellenőrző helyek, ahol a sorsjegyeket be tudják váltani, rosszul vagyok. Teljes felelősséggel tartozom azokért, ha nekem kell fizetnem azt az összeget, bezár a bazár, két alkalmazottam kerül az utcára, megszűnik a faluban az egyetlen lottózó, a helyi szatócsbolt – mondta.

Mindezt a rendőrség is megerősítette. Mint azt kérdésünkre elmondták, a lottózó alkalmazottja, egy helyi nő tett bejelentést, hogy április 14-én az üzlet zárása, és 15-én reggel fél nyolc között ismeretlen személy betört az üzletbe, és onnan készpénzt és egyéb értékeket lopott el. Az eset kapcsán a Szekszárdi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A biztonsági ajtóban bízott

Kocsis János harminckét éves, felsőfokú végzettségű, mezőgazdasági alap tevékenykedést folytat, helyben gazdálkodik. A járványveszély miatt kialakult helyzetben nem vált meg két alkalmazottjától, azonban csökkentett munkaidőben dolgoznak. A szabályoknak megfelelően reggel nyolctól délután háromig vannak nyitva. Ahogy elmondta, a biztonsági ajtó miatt nem feltételezte, hogy betörhetnek a lottózóba, és azért sem kötött biztosítást, mert a bolt bevétele kicsi, nem is fedezné a biztosítás összegét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában