2020.06.10. 11:25
Másfél hét alatt harmadszor fogták el a besurranó tolvajt
A 17 éves szekszárdi fiút az elmúlt hetekben több alkalommal kapták el lopás miatt. Ezúttal egy hétmilliós bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg, majd vették őrizetbe a szekszárdi nyomozók.
Forrás: police.hu
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Szekszárdi Rendőrkapitányság egyenruhásai május 26-án a délutáni órákban járőrözés közben egy gyanúsan viselkedő gyalogosra lettek figyelmesek, aki a rendőrautó láttán szaladni kezdett. A rendőrök a nyomába eredtek, és egy iskola udvarán elfogták a menekülő fiatalt. Az adatai ellenőrzése során kiderült, hogy a 17 éves helyi fiút több mint egy hónapja körözik, mert megszökött a szekszárdi nevelőotthonból. A körözött személyt előállították, és ruházata átvizsgálása során csaknem egymillió forintnyi készpénzt és aranyékszereket találtak nála, melyek eredetéről hitelt érdemlően elszámolni nem tudott.
Azóta kiderült, hogy a fiúnál levő nagyobb összegű készpénz megalapozottan feltehető, hogy egy székesfehérvári lopásból származik, melyet május 5-én, az éjszakai órákban követett el. Ekkor egy lakásból csaknem hatmillió forintnyi készpénzt – forintot és eurót –, valamint aranyékszert, laptopot, értékes női táskát, iratokat és bankkártyát tulajdonított el. Ezzel csaknem hétmillió forint kárt okozott a sértettnek.
Arról is beszámoltunk korábban, hogy a fiatal férfit június 3-án is elkapták egy besurranásos lopás miatt. Ekkor a rendőrök kihallgatása után visszavitték a nevelőintézetbe, ahonnan korábban rendszeresen megszökött.

A fiú ezúttal sem maradt sokáig az otthonban. A szekszárdi járőrök június 8-án – másfél hét alatt immár harmadszor – fogták el, ekkor már a nyomozók is keresték a székesfehérvári lopás miatt. A besurranót a Székesfehérváron elkövetett bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, azonban nem mondott semmit a rendőröknek. Az elmúlt hetekben legalább háromrendbeli lopás bűntett, háromrendbeli lopás vétség és kétrendbeli lopási kísérlet írható a számlájára. Tetézte a bajt a fiú azzal, hogy két elfogása során is kábítószergyanús anyagot találtak nála. Ezért eljárás indult ellene kábítószer-birtoklás gyanúja miatt is.
A nyomozók a fiút őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására – tájékoztatta portálunkat a megyei rendőr-főkapitányság.