Dombóvár

2021.06.26. 18:00

Házhoz vitték a bűnmegelőzési információkat

TEOL

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015 őszén indított Házhoz megyünk programja azzal a céllal jött létre, hogy segítse a lakosságot a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában. A lakosság vagyonvédelemét erősítő prevenciós elemek mellett megjelent az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programja, az internetbiztonság, illetve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával a BikeSafe kerékpárjelölő és nyilvántartó ingyenes szolgáltatás – tájékoztatta lapunkat a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A program az idei évben is folytatódik. Tóth Szilvia r. főtörzszászlós a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója június 24-én délelőtt Házhoz megyünk információs pontot hozott létre a város egyik bevásárló központjában. Ezúttal segítségére voltak a rendőrkapitányságon nyári gyakorlatukat töltő, a Dombóvári Apáczai Csere János Szakképző Iskola 10. évfolyamos rendészeti szakos tanulói is.

A kitelepülés során felhívta az érdeklődők figyelmét az ingatlanokkal kapcsolatos csalásokra. Az érdeklődők megtekinthették azokat az eszközöket, melyek segíthetnek abban, hogy otthonunkat a mindennapokban, valamint a nyaralás ideje alatt is biztonságban tudhassuk.

Ezek is érdekelhetik