2023.11.09. 12:46
Különös és többszörös visszaeső ellen emeltek vádat Szekszárdon
Dupla akkumulátortöltőt és a rajta lévő két akkumulátort lopott el egy 36 éves férfi egy nyitott garázsból. A Szekszárdi Járási Ügyészség vádat emelt ellene.
A kép illusztráció.
Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 36 éves férfi ellen, aki a vád szerint idén szeptemberben, egyik éjjel a kerítésen át bemászott egy lakóház udvarára az egyik Tolna vármegyei községben. A férfi ezután a nyitott garázsból eltulajdonított egy dupla akkumulátor töltőt, a rajta lévő két akkumulátorral együtt, amelyeket később eladott. A vádlott a sértettnek százezer forint kárt okozott, amely a nyomozás során nem térült meg – tájékoztatott dr. Páli Péter József, a Tolna Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.
Az ügyészség a vádlottat kisebb értékre elkövetett lopás vétségével vádolja, amely bűncselekmény 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A járási ügyészség a különös és többszörös visszaeső vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza a Szekszárdi Járásbíróságnál azzal, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat az okozott kár megtérítésére is.