Beismerte tettét

2024.01.31. 17:30

Örökre eltiltották a vezetéstől a Tamás Réka halálát okozó BMW-s fiatalt

Három év fogházra és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a Szekszárdi Járásbíróság azt a fiatal férfit, aki 2021 nyarán okozott halálos balesetet. Egy 17 éves lány, Tamás Réka vesztette életét, két másik súlyos sérüléseket szenvedett. Az ítélet nem jogerős.

Révészné Hanol Erzsébet

Az öt fiatal 120-al csapódott be az úttest melletti füves vízelvezető árokba (Archiv fotó: TMKI)

A KRESZ szabályait korábban már többszörösen megszegte az a fiatal férfi, aki 2021 nyarán Várdomb közelében egy fekete BMW-vel száguldozva, egy 17 éves szekszárdi diáklány halálát okozta, illetve két másik lánynak súlyos, a mellette ülő barátjának pedig könnyű sérüléseket okozott. A vádlott maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Bal lába nehezen mozog, további kezelések várnak rá, és nagy eséllyel maradandó a károsodás. Az ügyben szerdán tartottak előkészítő ülést a Szekszárdi Járásbíróságon.

Miként az az ügyész vádbeszédjében elhangzott, a férfi a balesetet megelőzően tizenkilenc közlekedési büntető pontot gyűjtött össze, így nem is vezethetett volna. Súlyosító körülményként sorolta továbbá a KRESZ szabályainak többszöri megszegését, a sebességkorlátozás lényeges átlépését, azt, hogy a halálhoz vezető sérülések biztonsági öv használata mellett is bekövetkeztek volna, valamint, hogy a szakértői vélemény alapján a fiatalember nem rendelkezik azokkal a pszichológia jellemzőkkel, amelyekre a biztonságos közlekedéshez szükség van.

Az utolsó szó jogán bocsánatot kért

Ezzel szemben a vádlott védője azt hangsúlyozta, hogy vezetéstechnikai hiba okozta a balesetet, és az sem kizárt, hogy védence – bár valóban többel haladt a megengedettnél – egy útra kiszaladó kutya miatt rántotta félre a kormányt. A tanúvallomásokból idézve arról is beszélt, hogy a sértettek korábban látták, hogy az autó sofőrje nagy sebességgel közlekedik a városban, ennek ellenére leintették, beültek az autóba, illetve nem szóltak neki, hogy túlmentek az úti célként megjelölt Szekszárdon és a közösségi médiát is megjárt videó tanúsága szerint élvezték a sebességet.

Tamás Réka a helyszínen életét vesztette, a két másik lány súlyos sérüléseket szenvedett (Archiv fotó: MTI)

A sértett képviselője drámai hangot ütött meg, emlékeztetve a vádlottat arra, hogy a baleset okozásával családokat tett tönkre, életeket nyomorított meg, és a felelősség egyedül az ő vállát nyomja. A férfi leszegett fejjel hallgatta végig, ahogy az ügyvéd ráolvassa cselekedetének következményeit. Az ülésen az elhunyt lány apjának is lehetősége volt rá, hogy kérdezzen a vádlottól, arra volt kíváncsi, hogy a balesetet megelőző hetekben ő volt-e az a fekete BMW-vel, a forgalommal szembe közlekedő autós, aki őt is megelőzte. Mivel a bíró megítélése szerint a kérdés nem tartozott a tárgyhoz, így a férfi nem volt köteles válaszolni. Az utolsó szó jogán viszont bocsánatot kért mindenkitől.

Három év fogház és végleges eltiltás az ítélet

Mivel a fiatalember – a 2021 júniusában történt baleset idején mindössze 22 éves volt – az előkészítő ülésen teljeskörű beismerő vallomást tett, és a tárgyaláshoz való jogától is elállt, már aznap ítélet született. Az elsőfokú bíróság a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűnösségét beismerte és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, az együttműködő magatartását, továbbá azt, hogy a balesetben a vádlott is súlyosan megsérült. A járásbíróság ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a KRESZ szabályainak többszörös megszegését, valamint, hogy a halálos eredményen túlmenően a balesetben ketten súlyos, míg egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett. Súlyosító körülményként értékelte emellett, hogy a vádlott a balesetet megelőző két éven belül több alkalommal követett el közlekedési szabálysértéseket.

A baleset előtt a körforgalomban driftelgetett a vezetéstől eltiltott sofőr (Archiv fotó: MTI)

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére. A vádlott és a védője a büntetés enyhítése iránt jelentett be fellebbezést. Az ügy a Szekszárdi Törvényszéken folytatódik másodfokon.

Tamás Réka a helyszínen életét vesztette

A bíróság által megállapított tényállás szerint, a vádlott és barátja 2021. június 16-án Bonyhádon autóztak a vádlott által vezetett, svájci honosságú, lejárt műszakijú személygépjárművel. Két kiskorú leintette a városban az autót, és arra kérték a vádlottat, hogy vigye el őket és a velük lévő harmadik lányt Szekszárdra. A férfi ebbe belegyezett, így mindhárom lány beült az autó hátsó ülésére, de a biztonsági övet egyikük sem kapcsolta be. A vádlott Szekszárdra érve áthajtott a városon, a Csatári-torokban lévő körforgalomnál négy kört „driftelve” tett meg, amit utasai veszélyesnek ítéltek ugyan, de ezt nem jelezték neki.

A vádlott az 56-os számú főúton áthajtott Várdombon, majd visszafordult és a lakott területen belül, a KRESZ szabályát megszegve 140 km/órás sebességgel előzött meg egy négy járműből álló járműoszlopot. A vádlott ezután az 56-os számú főúton Szekszárd felé haladt, Várdombot elhagyva a megengedett 90 km/óra sebesség helyett minimum 110-120 km/órás sebességgel közlekedett, amikor egy kettős útkanyarulatban a nagy sebessége miatt átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd letért az úttest melletti füves vízelvezető árokba, ahol nekicsapódott egy betonhídnak. A baleset következtében a bal hátsó ülésen helyet foglaló 17 éves sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két lány és a biztonsági övet szintén nem használó vádlott súlyoson, a jobb első ülésen utazó, biztonsági övet használó férfi pedig könnyebben sérült.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában