Roatary

2018.05.30. 14:00

Hivatalosan is teret kaptak a középiskolások

Szeri Árpád, fotó: Mártonfai Dénes

Hivatalosan is megalakult tegnap az Interact Club Szekszárd, azaz a helyi Rotary középiskolai szervezete. Az avatóünnepség tegnap zajlott le a megyeszékhelyen, az egyetemi kar épületében. Az ünnepi ülésen Módos Ernő klubmester köszöntötte a vendégeket, köztük Heilmann Józsefnét, a Garay János Gimázium igazgatóját, Tajti Andreát, az Interact elnökét, dr. Murzsa Andrást, a Rotary Club Szekszárd elnökét, valamint Mészáros Zoltán országos kormányzót.

Dr. Murzsa András ismertetője után Mészáros Zoltán alkalomhoz illő, ünnepi gondolatait osztotta meg a közönséggel. Ezt követően Szeri Viktória, az Interact Szekszárd jelölt elnöke mutatta be a tagjelölteket, és beszélt röviden eddigi munkájukról és terveikről. A fogadalomtétel után a kormányzó Interact kitűzőt, a klubelnök emléklapokat nyújtott át a fiataloknak. Az új Interact Club elnöke emellett harangot és a Magyar Rotary történetéről szóló könyvet is átvehetett.

Tajti Andrea útravaló szavai után Heilmann Józsefné méltatta a fiatalok eddigi munkáját. Az este vacsorával és beszélgetéssel zárult.

Jótékonysági est

A Rotary Club Szekszárd 20. születésnapja alkalmából május 31-én, csütörtökön 18 órától jótékonysági koncertet tart Szekszárdon, a Művészetek Házában. A koncert célja: adománygyűjtés új zenepavilon létesítésére. A rendezvényen fellépnek a Liszt Ferenc Zeneiskola művésztanárai, növendékei, valamint a RC Szekszárd által támogatott vendégművészek. Adományozni lehet a helyszínen a koncert előtt, vagy a Rotary Club kincstárnokának, időponttól függetlenül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában