Fehér Gyűrű

2018.05.09. 10:30

Közösen építenek közösséget

Balázs László, fotó: Mártonfai Dénes

A Szekszárdi Református Egyházközség és a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület közösen pályázott az Emmi-nél a társadalmi kohézió, az egyházak és a civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének erősítésére. A nyertes projekt alkalmából tartott tegnapi sajtótájékoztatón dr. Kaszó Gyula vezető lelkipásztor elmondta, első közös nagy rendezvényüket – amely a társadalmi együttélés javítására irányul – május 26-án, szombaton az egyházközség templomában és kertjében (Kálvin tér 16.) bonyolítják le.

A nagy létszámú, több mint száz résztvevővel rendezendő egész napos konferencia minden érdeklődő számára nyitott, a nőket hivatott megszólítani. A fő előadást Gál Judit, a Magyarországi Református Egyház kórházmissziójának vezető lelkipásztora tartja „Sírjatok a sírókkal” címmel.

János Anna, az egyesület szekszárdi irodavezetője közölte, szolgáltatásaik fókuszában az áldozattá vált, krízishelyzetbe került emberek állnak. Szexuálisan bántalmazott gyerekek, szociálisan perifériára szorult családok számíthatnak jogi, pszichológiai, anyagi segítségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában