Hatvan éve együtt termeli a pár a bort

Hagyományos gyalogmunka a szőlőben, fahordók kénezése a pincében, vegyszer nélküli borkezelés. Így tanulták a szüleiktől, s így csinálják ők is Pakson, az ötvenes évek óta. Kern János nyolcvanhárom, a felesége hetvenhét éves. Házasságot 1959-ben kötöttek, s azóta dologgal telnek a napjaik. Igaz, hogy ma már csak kétszáz tőkéből álló ültetvényt gondoznak, négy hektó bort termelnek, de volt idő, amikor tízszer ennyi szőlővel foglalkoztak, részben sajáttal, részint mások által rájuk bízottal. Tudták a tulajdonosok, hogy ők lelkiismeretes, szakszerű munkát végeznek. Pedig a kort, melyben fiatal éveiket élték, nem a lelkiismeretesség és a szakszerűség jellemezte.

– Az ötvenes években az adó és a beszolgáltatás is nehezítette a paraszt életét – mondja Kernné. – A legnehezebb 1952-53-ban volt. Az aszály miatt alig termett valami, kenyér is kevés került az asztalra, de a finánc jött beszedni, amit a törvény előírt. Szurkálták a szalmakazlakat, keresték az eldugott terményt, lesöpörték a padlást. Védekezett, ki hogy tudott. Volt, aki a dunna közé beágyazta a bort az első szobában; ott nem keresték. Volt, aki elásta, de megjárta, mert az egér kirágta a dugót, és tönkrement a bor. A beszolgáltatás 1956-ig, az adó 1961-ig, a téeszalakításig ment. Kivetettek földadót, lóadót, boradót is. Úgyhogy amikor az esküvőnkön kaptunk a násznéptől hétezer forint táncpénzt, ami akkoriban óriási összegnek számított, befizettünk belőle ötezernyolcszázat az anyós adójára.

Aztán következett néhány kellemesebb évtized. Amikor a jól végzett munkának haszna, eredménye volt. Kern János a nyolcvanas évek közepétől küldte bormintáit a paksi és szekszárdi borversenyekre. Mindig előkelő helyezéseket ért el. Az első oklevele 1985-ös keltezésű. Ám az ezredforduló táján erőteljes változások indultak el a szőlőművelésben és a borkészítésben is. Gépesítés, vegyszerezés. Végigszaladnak a fűkaszával, végigszaladnak a permetezővel a tőkék között, és kész. Megjelentek a műanyag- és fémtartályok, új adalékanyagok, új érlelési technikák hódítanak, s a hagyományosra alig van igény.

– A fiatalok már nem kérdeznek az idősebbektől – mondja. – Ők már tudnak. Akkor is, ha egy tőkét se metszettek még meg tisztességesen soha. Régen az a szólás járta, hogy „Aki kapálja a tövit, az issza a levit”, de hol vagyunk már ettől? Mi még azt néztük: mi a munka. Ők már azt nézik: mi a haszon. Egy korszak lezárult. Nemrég meghirdettem eladásra pár fahordót. Senkinek se kell. Múlik az idő, lassan kihalnak a jó borivó emberek. A lakodalmakba talicskázzák a gyümölcslét meg az ásványvizet, pedig a bor is gyümölcslé. A legegészségesebb. Mi a feleségemmel hatvan éve fogyasztjuk. Igaz, hogy egyre kevesebbet.

Azelőtt elment naponta egy liter, ebédhez, vacsorához, most három napig is kitart ugyanennyi. S persze nem a bor a hibás ebben…