Nyolcszáz esztendeje körmenetek éke volt

Vagy az utolsó Árpádok, vagy első Anjou királyunk idejét idézi a lelet. Dr. K. Németh András mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a román kori korpuszok gyakran elnagyolt, frontális ábrázolásaihoz képest a jól kidolgozott, arányosan és élethűen megformált tamási korpusz inkább gótikus jegyeket mutat. A halott Krisztust előrebukó fejjel, egymásra helyezett, egyetlen szöggel átütött lábfejekkel, enyhén megcsavarodó testtel jeleníti meg.

– Ábrázolásának legközelebbi analógiája a hazai anyagból egy francia eredetű, a 14. század közepére keltezett, Szabolcs megyéből előkerült korpusz – folytatta a régész. – A törzs pontkörös díszítése, illetve a bordák ábrázolása ugyanakkor egy, a Nemzeti Múzeumban őrzött, a 13. század végére keltezett, de frontális ábrázolású korpuszéval rokon. A tamási leletet a fentiek alapján talán a 13. század végére, a 14. század első felére keltezhetjük.

A közel tizenegy centiméteres, kis fémszobor egy oltáron álló és esetleg körmenetek alkalmával is használt, kettős funkciójú – az oltáron kereszttalpon álló, körmenetben pedig rúdon hordozott – kereszt része lehetett. A körmeneti és oltárkereszteket a 11. századtól kezdve használták, és a 14. században mentek ki a divatból. Rendeltetése ismeretében meglepő a lelőhelye, hiszen ezek a tárgyak általában elpusztult középkori templomok környékén bukkannak fel. Megyénkből középkori keresztekhez tartozó korpuszok, vagy azok töredékei kerültek elő Dombóvár–Tüskepusztán, Decs–Ete középkori templomának feltárásánál, valamint Pálfa–Téglás-dűlőben, a középkori Apor falu apátsága helyén. De a gyönki és a tengelici korpuszok is bizonyára elpusztult templomokhoz köthetők.

– Tamási határának déli részében, a Gyulaji-erdőben található a Likas-hegy, amely a török hódoltság elején elpusztult Kospa falu szélén állt – adott ismertetést a lelőhelyről dr. K. Németh András. – Nevét a hegybe vájt, többágú, több tíz méter hosszú, pinceszerű járatrendszerről kapta, amelyet a 19–20. században számos leírás említ. A szájhagyomány szerint a barlangot a közeli Kospa falu népe menedékhelyként használta a tatárok vagy a törökök elől, mások szerint szerzetesek lakóhelye vagy rablók búvóhelye volt. Mivel a löszüreg szája már beomlott, korának megállapításhoz csak a löszbarlang ásásakor kihordott földből képzett teraszt vizsgálhattuk át. A fémdetektoros kutatás során előkerült leleteknek köszönhetően sikerült igazolni, hogy az objektumot legkésőbb a 12. század végén már használták. Eredetileg talán pincének ásták, de a hódoltság idején némi átalakítással valóban menedéket nyújthatott a helybelieknek. A bronzkorpusz – és a földteraszon talált egyéb, egyházi vonatkozású tárgyak – alapján pedig az is elképzelhető, hogy a helyi hagyománnyal összhangban a falu elnéptelenedése után, a 17–18. században talán meghúzódhattak benne remeték is. A korpusszal együtt előkerült egyéb leletanyag és a lelőhely további kutatása egyszer talán választ ad a felmerülő kérdésekre.

Amit a néhai művész megalkotott

A keresztre szegezett, halott Krisztus feje kissé megdöntve jobbra hajlik, szemei csukva, hosszú tincsekből álló haja a fejtetőn ketté van választva, a halántékon a fület is eltakarja. A homlokon ferde rovátkákkal jelzett, fonott töviskoszorú. A bajuszt sűrűn bevésett függőleges és ferde vonalak jelzik, a szakállt néhány ritkábban bevésett vonal.

A karok vízszintesen nyújtva, könyékben alig behajlítva. A felsőtest enyhén jobbra dől, a test kissé megcsavarodik. A mellbimbók között hosszú, vízszintes mélyedés jelképezi a felső bordákat. A bal oldalra aláhulló ágyékkötőt középen széles, vízszintes redőkkel ábrázolták, a jobb térd felett és a derék bal oldalán ellenben ferde sávokkal. A jobb lábfej a balra helyezve. A lábfejeket egy felül elkalapált szögecs fogja össze. A lábujjakat apró bevágások jelzik. A fej és a végtagok tömörek, a törzs belül üreges.