A fogathajtás mellett több más program volt

2018.07.20. 18:30

Nagy János emlékére fogathajtó verseny és változatos programok

Hanol Erzsébet

Júliusi kavalkád Simontornyán elnevezéssel rendezték meg idén a VI. Nagy János kettesfogathajtó-emlékversenyt. Néth Tiborné szervező elmondta, hogy szerettek volna minél szélesebb kör számára kikapcsolódást nyújtani, ezért a 61-es út melletti lovaspálya környékén gyerekműsor, erős emberek versenye, főzőverseny, szkander bemutató, habparti és stand up comedy is szórakoztatta a program résztvevőit.

A fogathajtásra negyvenkilencen neveztek. A Nagy János Emlékverseny akadályhajtását Nagy Péter nyerte (Tolna-Mözs), a második Farkas Géza (Zomba), a harmadik Oszkó János (Pincehely) lett. A póni kettesfogatok akadályhajtásában Schmidt Zoltán (Pincehely) végzett az élen, őt Végi Gábor (Pincehely) és ifj. Végi Gábor (Solt) követte a sorban. A D kategória győztese Bodnár József (Pincehely) lett, a második Szabó János (Zomba), a harmadik pedig ifj. Oszkó János (Pincehely).

A kettesfogatok délutáni hajtása során id. Semjén Attila (Mezőszilas) lett az első, Csontos Gyula (Mezőszilas) a második és Nagy Péter (Tolna-Mözs) a harmadik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában