Több mint hetven év elteltével tudta meg, mi történt az apjával

Szerbiai, illetve horvátországi célpontok felé indult 1944. augusztus 10-ére virradó éjjel huszonegy szovjet repülő, hogy ellátmányt dobjanak le az ott harcoló partizánalakulatoknak. A köznyelv ezeket a repülőgépeket Tito-buszoknak vagy Tito-járatoknak nevezte. A hazafelé tartó út során azonban két amerikai gyártmányú B-25-ös repülőgépet lelőttek Magyarország felett, s mindkettő legénységét ismeretlen személyzetként temették el.

Történetükkel Nagy Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésztechnikusa kezdett el foglalkozni, miután egy Kanadában élő kutató, orosz kollégák kérését közvetítve, felhívta rá a figyelmét. Az egyik gép a Tolna megyei Nagymányokon, a másik a Bács-Kiskun megyei Akasztón zuhant le. Nagy Gábor 2013-ban fogott hozzá a kutatáshoz. Elsőként Nagymányokon kérdezett idősebb helyi embereket a szerencsétlenségről, majd a Tolna Megyei Levéltárban összegyűjtött minden ezzel kapcsolatos elérhető anyagot. – Később felvettem a kapcsolatot Magó Károly zászlóssal, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis hivatalos roncskutatójával, így 2013 őszén már együtt utaztunk Nagymányokra – mondta a kutató. Eztán Nagy Gábor gyermekkori barátja, Derner Tamás repülőgépoktató is csatlakozott hozzájuk. A becsapódás helyszínén olyan alkatrészeket kerestek, amelyek alapján a gépek azonosíthatóak. Mivel a nagyobb roncsokat akkor összeszedték, és a Weiss Manfréd Repülőgép- és Motorgyár Rt. nyersanyagként beolvasztotta, a keresők már csak néhány négyzetcentiméteres roncsdarabokra bukkantak a terepen.

– Minden erőfeszítésünk ellenére nem találtunk azonosításra alkalmas roncsokat. Az orosz kutatók ugyanakkor minden rendelkezésre álló dokumentumot elküldtek nekünk. Végül az iratokban szereplő időpontok, helyszínek és tények alapos elemzése, a szemtanúk beszámolóival együtt, minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy melyik gép zuhant le Nagymányokon és melyik Akasztón. Ezáltal lehetőség nyílt a két személyzet azonosítására – tette hozzá Nagy Gábor.

Miután az orosz hatóságok értesültek az eredményekről, azonnal értesítették a tragédiában érintettek hozzátartozóit. Az akasztói gép esetében egyetlen pilóta hozzátartozóját sem sikerült megtalálni, ám a nagymányoki gép hat pilótája közül öt esetben sikerre vezetett a keresés. Közülük egyedül a gép parancsnokának, Armen Artemovics Karakazov gárda-századosnak a fia jelezte, hogy szeretne ellátogatni a tragédia helyszínére. – Borisz Davidov orosz kutató 2015-ben értesített Jurij Karakazov látogatási szándékáról és megkért, hogy vezessem végig a helyszíneken és mutassam be neki a teljes történetet. Igen megtisztelő volt ez számomra – mesélte Nagy Gábor.

Jurij Karakazov 2018 májusában érkezett meg Bonyhádra unokaöccsével, az európai hírű jazz-zongorista David Gazarovval. A csoport először a nagymányoki erdőbe utazott, ahol a gép becsapódott. Jurij Karakazovra nagy hatást gyakorolt ez az élmény. Egy kis zacskót vitt magával, amelybe a helyszínről származó földet, s az ásás közben előkerült újabb két roncsdarabot helyezett el. Elmondta, hogy az ugyanezen a gépen hősi halált halt navigátor testvérének is visz belőle, aki szintén Moszkvában él, csak hajlott kora miatt már nem tudta vállalni az utazást. Nagy Gábor egy meglepetéssel készült a találkozásra. – Az a pillanat, amikor valaki hetvennégy év után tudhatja meg, hogy mi történt az édesapjával, nagyon mély és személyes. Ennek emlékére készítettem egy kis fatáblát, amelyre a gép néhány látványosabb darabját helyeztem, alájuk pedig egy kis táblácskát, amelyen a hat pilóta neve és az esemény főbb adatai szerepelnek. Jurij nagyon meghatódott, amikor átadtam – mondta a magyar kutató.

A helyszíni bejárás után az erdőben fellelhető emlékműhöz ment a csoport, amely a pilóták első nyughelye volt. Az eredeti emlékművet 1956-ban lerombolták. Később a pilótákat újratemették Nagymányokon, a temető bejárata előtt, ahová szintén egy emlékművet emeltek 1957-ben. Harmadik, végső nyughelyüket Bonyhádon, a szovjet hősök sírja mellett alakították ki. A sírkövön olvasható felirat ma is a Nagymányokon elesett hat ismeretlen szovjet repülő­tisztet említ. De a kutatók szeretnék, ha egy olyan táblát is fel lehetne avatni, amelyen az összes elhunyt neve szerepel, kiegészítve azzal, hogyan sikerült beazonosítani a legénység tagjait.