A befogadó iskolában a tanár idomul, nem a sérült gyermek

„Ha apa flexével levágom a bal kezem, akkor jobbkezes leszek, és nem fogok ilyen rondán írni.” Ezt egy általános iskolás fiú mondta annak kapcsán, hogy gyakorlatilag olvashatatlan volt a kézírása. Ha viszont szépen akart írni, rajzolnia kellett a betűket, és emiatt jelentősen lemaradt a társaitól.

Pedig a problémára van megoldás, ami lehetővé teszi, hogy társaival egy ütemben haladhasson. A dánoknál például írhat billentyűzeten.

Király Gabriella, a PTE szekszárdi karának tanársegédje szerint felmerül a kérdés, hogy az átlagostól eltérő fejlődést mutató gyerekeknek – diszlexiásoknak, autistáknak, fogyatékossággal élőknek – van-e helyük a mai hagyományos oktatási rendszerben. Sietve leszögezte, hogy nemcsak helyük, de joguk is van hozzá, ahogy ahhoz is, hogy a szükségleteiket figyelembe vevő nevelést kapjanak. Ez a feltétele ugyanis, hogy az eltérő fejlődés ellenére be tudjanak illeszkedni a társadalomba. A beilleszkedés első lépcsőfoka pedig a befogadó (inkluzív) iskola. Ennek lényege, hogy én változom annak érdekében, hogy a gyerek jobban érezze magát, és nem azt várom el, hogy ő alkalmazkodjon. Dr. Király Gabriella hallott már olyan kijelentést, miszerint nem lenne semmi baj ezzel az autista kisfiúval, ha nem úgy viselkedne, mint egy autista.

Hozzátette, a köznevelési törvény a jogi hátterét biztosítja az integrált oktatásnak. Úgy véli, a gyakorlati megvalósítás egyik alapfeltétele, hogy a pedagógusképzésnek szerves része legyen a gyógypedagógia. Csak felkészült tanárokkal képzelhető el, hogy egy átlagostól eltérő fejlődést mutató gyerek a lakóhelyéhez legközelebb kapja meg a szükséges ellátást.

Dr. Györkő Enikő, egyetemi adjunktus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy egy csecsemőnél napi hétszáz új idegrendszeri kapcsolat alakul ki, a korai fejlesztés lehetőségei tehát szinte határtalanok. Kis túlzással az életünk első egy-két évében eldől a felnőttkori sorsunk. A legnagyobb veszély, ha a kialakult idegrendszeri kapcsolatok elsorvadnak, azokat nem lehet helyrehozni. A rendellenességgel küzdő gyerekek fejlesztése során ügyelni kell az adott módszerre adott reakciókra, mert az árulkodik annak hatékonyságáról.

A nyelvtanulás

Ha egy gyereknek az anyanyelvén való kommunikációval is gondja van, akkor miért kell erőltetni, hogy idegen nyelvet tanuljon? – tette fel a költői kérdést dr. Klein Ágnes egyetemi docens. Majd meg is válaszolta: azért, mert egy idegen nyelv ismerete lehetőségeket teremt, amit nem lehet elvenni a diszlexiásoktól. Létezik módszertan, amely az ő oktatásukat is segíti, ráadásul bizonyos könnyítéseket is kapnak. Az olvasási, írási nehézséggel küzdők esetében például legalább 14-es betűméretet, Calibri betűtípust, nagyobb sortávolságot és színkódokat érdemes használni. A tanulás során pedig a lehető legtöbb érzékszervet be kell vonni. A gyerek ne csak olvassa a szöveget, hanem hangosan mondja is ki, mert amit kimond, annak hetven százalékát meg is jegyzi. Az ismétlés pedig azt segíti, hogy az információ a hosszú távú memóriában is eltárolódjon.