könyvbemutató

2018.11.27. 19:10

Pontos lista nem készíthető a veszteségről

Wessely Gábor

Fotó: A szerző felvétele

Komoly kutatómunka eredményeként született meg A tolnai hadosztály a Don-kanyarban című könyv. A feladat nagy részét dr. Szabó Péter hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet főmunkatársa végezte, de a társszerző, Aradi Gábor, a megyei levéltár munkatársa is sokat dolgozott azért, hogy a hadiokmányokkal, visszaemlékezésekkel, térképekkel, fényképekkel ellátott kötet összeálljon.

Tavaly jelent meg, az első bemutatója Szekszárdon volt, s most, kedden, a tolnai könyvtárban a második. A szovjet éra alatt nem lehetett beszélni a szovjetek ellen harcoló magyarok veszteségeiről. A csendet Nemeskürty István könyve és Sára Sándor filmje törte meg. A rendszerváltást követően kezdett szaporodni az ezzel kapcsolatos irodalom. Szabó Péter hasonló publikációkat adott közre a Donhoz vezényelt somogyi és zalai honvédekről úgy, hogy maga is járt a helyszínen 1991-ben.

Dr. Szabó Péter (balról) és Aradi Gábor. Fotó: A szerző felvétele

A tolnai kötet egyébként nem előzmények nélküli. A Babits Kiadó gondozásában 2001-ben megjelent a Tolnai honvédek a Donnál című könyv, melynek szerzői: Szabó Péter és Szilágyi Mihály.

A tolnai bemutatón arról beszélt a hadtörténész, hogy pontos veszteséglista nem állítható össze, hiszen a menekülés, a szétszóródás közepette a katonáknak nem volt idejük adminisztrálni. Csak becsült adatok vannak. Eszerint a szekszárdi 12. könnyű hadosztály, mely sárbogárdi, szekszárdi és tolnai alakulatokból állt, 13 ezer fős volt. A 2. magyar hadsereg legtöbb veszteséget elszenvedett hadosztályai közé tartozott a szekszárdi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában