rendkívüli osztályfőnöki óra

2019.02.12. 20:00

Isten nem teremt selejtet, minden gyermek egy remekmű

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója volt kedden a paksi Energetikai Szakgimnázium vendége. A ferences rendi szerzetes rendkívüli osztályfőnöki órát tartott a középiskolásoknak.

Hanol Erzsébet

Fotó: Molnár Gyula

Nem maradt üres szék kedden az Energetikai Szakgimnázium nagy előadójában, ahol Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tartott rendkívüli osztályfőnöki órát. – Huszonhét éve lettem Déván plébános, és sok kolduló gyerekkel találkoztam – kezdte. Az akkori körülmények kapcsán elmondta, hogy a rendszerváltás után Romániában összeomlott az ipar, a gazdaság, és sok ember az utcára került. Volt, aki hamar talpra tudott állni, mások azonban nem találtak kiutat a nehézségekből, és például az alkohol rabjai lettek. Mivel Romániában a kommunizmus évei alatt tiltott volt az abortusz, így nem volt ritka, hogy a családokban 16-17 gyerek született. Ám a sok utcagyerek is ennek lett az eredménye. Kezdetben csak néhányan fordultak hozzá segítségért, enni adott nekik, fürödhettek, törődésben volt részük, és egyszer csak háromszáz gyermekről gondoskodtak. – Így jött létre a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. A helyzet szülte – mondta Böjte Csaba.

– Isten jó világot teremtett. Nagyban játszik, és jól játszik immár több mint négymilliárd éve, és még nem fáradt el. Az aranykor még előttünk van – hangsúlyozta a szerzetes. Mint mondta, a gyermekeiket is abban a szellemben nevelik, hogy Isten nem teremt selejtet. Minden gyermek egy remekmű, és megtanítják őket küzdeni.

Mostanra nyolcvanhárom házban, több mint kétezer gyermek tartozik az alapítvány oltalma alá. A nagyszalontai otthon kapcsán Böjte Csaba elmondta, hogy a polgármester ajánlotta fel számukra az egykori kaszárnyát. Az első épületet külföldi segítséggel tudták felújítani, aztán apránként sorra a többit. Az utolsó felújításához az államtól kért és kapott anyagi támogatást. Böjte Csaba szerint ez is azt bizonyítja, hogy bátornak kell lenni, mert a jó szándékú ember mellé áll a segítség.

 

Középiskolás hallgatóságát is arra biztatta a szerzetes, hogy érdemes bízni a társakban, és mindenki képes csodát tenni a családjában, a népe számára.

Az előadás után kiállítás nyílt az iskola aulájában azokból a rajzokból és esszékből, amelyeket a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt gyerekek készítettek. Tíz éves hagyomány, hogy karácsony előtt a középiskola diákjai ajándékcsomagokat állítanak össze az erdélyi szeretetotthonokban élő gyerekeknek, akik alkotásaikkal köszönik ezt meg.

Harmincnégy településről 805 alkotás érkezett, és ezek közül kilencvennégy került fel a paravánokra. Böjte Csaba a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy minden gyermekben van egy Szeretet Himnusz, és izgalmas feladat ezt előcsalogatni. Arra buzdítják az oltalmukba került gyermekeket, hogy rajzoljanak, zenéljenek, találják meg azt, amiben jók. A gyerekeket pedig büszkévé teszi, hogy az alkotásaikat kiállítják, örömet szereznek általuk.

A képeket február 22-ig bárki megnézheti, és bár belépő nincs, örömmel veszik, ha a látogatók hoznak egy tábla-, vagy egy szelet csokit, amit eljuttatnak majd a szeretetotthonokban élő gyerekekhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában