Készített interjút Kodállyal, Illyéssel és Zelk Zoltánnal is

– Hogyan talált rá a saját útjára?

– Csöndes, félrehúzódó kisgyerek voltam Győrben, Révfaluban. Utam mégis rám talált. A gimnáziumi évek alatt már jelentek meg verseim a Zászlónk folyóiratban, 1946 őszén pedig novellámmal első díjat nyertem a Szent Gellért jubileumra meghirdetett irodalmi pályázaton. A díjat a Gellért-hegy oldalában tartott ünnepi szentmise után vehettem át Mindszenty József hercegprímás kezéből. Közben már virtuózan zongoráztam az iskolai ünnepélyeken. Felvettek a Zeneakadémiára, ahol zongoraművészként 1956 tavaszán végeztem. Rögtön a rádióba kerültem zenei szerkesztőként, rendezőként. Így kezdődött a pályám.

– Gondolom, még egészen mások voltak a rádiózás technikai feltételei…

– A Magyar Rádióban akkor még úgy montíroztuk az általunk rögzített zenei produkciókat, hogy a szalagot rézollóval vágva, a jó részeket acetonos folyadékkal, ecsettel megkenve, szépen összeragasztottuk. Első riportjaimat pedig még a 10–12 kilós magnót cipelve készítettem a különböző helyszíneken, de örömmel! S persze az emberek, a sztárok is még mások voltak. Egy idős várostörténész például elmondta nekem, az akkor fiatal rádiósnak, hogy ő még látta Arany Jánost a Duna-parton sétálni és látta Liszt Ferencet a Vigadó kapujában, reverendában, ahogy két hölgy karolt bele… Pályám korai szakaszának interjúalanyai is már az irodalomtörténeti, tudománytörténeti, művészettörténeti könyvekből mosolyognak ránk. Beszélgettem még Medgyaszay Vilmával, Füst Milánnal, Kodály Zoltánnal, később Neuchatelben Dürrenmattal is. A kor legjobbjaival, köztük Szentgyörgyi Alberttel, Zelk Zoltánnal, Illyés Gyulával, Székely Mihállyal, Barcsay Jenővel, Borsos Miklóssal. Nem bántam, hogy egyre kevesebbet koncertezem, ez a világ a költészetemre is hatott. Lassanként az irodalmi életben is megtaláltam a helyemet.

– Mennyire elégedett az eddigi pályájával, azt csinálhatta-e, amit szeretett?

– Szerencsés vagyok, a munkám a szórakozásnál is kedvesebb volt számomra, igazi öröm. Elégedett vagyok a sorsommal. Bár Fodor Bandi aggódott költői pályámért, szerinte a rádiós-tévés népszerűség árthat annak. Mégis nálam a költészet, zene, műsorkészítés, mint valami zenemű három szólama harmonikusan működött, természetes módon függött össze. Egyik inspirálta a másikat, harmadikat, kölcsönös jó hatások összhangjában éltem. Természetesen engem is értek súlyos tragédiák. Szüleim után elvesztettem első feleségemet, Erikát, aki logopédusként dolgozott. Azután író, filmrendező fiamat is: Zoltánt. Hála Isten, másik két gyermekem, Ildikó és Gergő a közelemben él. Mindketten zenészek is, bár kenyérkereső mesterségnek mást választottak: pilóta és operatőr. Két unokám van, egyetemi tanulmányai végén jár Matyi is, Zsófi is. Utóbbi a Református Egyetem kommunikáció szakán a Ki nyer ma? Játék és muzsika adássorozat történetét dolgozta fel diplomamunkájában.

– Ami, ha jól tudom, ötven éve indult…

– Pontosan. A Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben című műsoromat 1969 márciusában indítottam útjára. Legtöbbször az Astoria szálló halljából jelentkeztünk, de jártuk az országot, sőt eljutottunk vele Erdélybe, Pozsonyba, Bécsbe is. Csaknem tízezer adást ért meg e sorozat néhány évtized alatt. Százezrek hallgatták, s játékosaink között volt orvosprofesszor, tanár, mérnök, postás, fodrász, mozdonyvezető és kétkezi munkás is. Derűs, örömszerző játék volt, valami üde szabadságélményt is adott őszinteségével, természetes hangjával. Persze a Kossuth Rádió akkor szinte egyeduralkodó volt; az országos hallgatottságot ennek is köszönhettük. Még nem zengtek-bongtak szerte magánrádiók, könnyűzenét sugárzó médiumok, még alig volt televízió. De megélt később, a 21. évszázad első évtizedének közepén túl is.

– A második felesége szekszárdi. Megszerette ezt a környéket, ezt a várost?

– Mindig is kedveltem Szekszárdot, Babits Mihály, Dienes Valéria, Mészöly Miklós városát. Ahol Liszt több fontos darabját írta. Hajóval jött Pestről Paksra, onnan hintóval Szekszárdra barátjához, Augusz báróhoz. A második feleségem, Simon Erika is onnan származik. Latin-történelem szakos középiskolai tanár, de mostanában interjúköteteket készít. Májusban fog megjelenni a 17. Gyakran látogatjuk a szüleit, és tervezünk egy hosszabb ott-tartózkodást is, mert még sok a felfedezni valóm: a Gemenc, a környék dombjai, tavai. A Duna- és a Sió-part gyermekkoromra emlékeztet. Sokat üldögéltem és álmodoztam annak idején a Kis-Duna, a Rába, a Rábca partján. Egyébként voltak már Erikával közös könyvbemutatóink Szekszárdon, és nemsokára egy Ki nyer ma?-műsorom is lesz a Művészetek Házában, élő hangversennyel. Több könyvem készült szekszárdi nyomdában, a legutóbbi címe: Télikék. Arany őszikéket írt, én azonban 25 évvel vagyok idősebb most, mint ő akkor volt, így már csak télikéket írhatok. Ez a 37. kötetem.

Elismerések

A jelentősebb díjak: érdemes művész (1987), József Attila-díj (1996), Erkel-díj (1972), Stephanus-díj (2004), Pulitzer életműdíj (2000), a balatonfüredi Quasimodo költőverseny fődíja (2004), Prima Primissima-díj (2006), Magyar Örökség-díj (2009), s mindemellett, a Magyar Írószövetség örökös tagja. Legutóbbi kötetei: Kalitkám is madár (2013), Kilenc szimfónia (2016), A nyár feltámadása (2017), Ezer mondat és karácsony (2017), Télikék (2018).