Sugárzó környezetünk

2019.05.24. 20:00

Bányászatilag kész a hármas kamra

Legnagyobb éves rendezvényét tartotta pénteken Bátaapátiban a Társadalmi Ellenőrző Társulás. Az immár 19. TETT-re Kész Nap túlmutatott a megyehatáron, hiszen Baranya megye három érintett községe is képviseltette magát.

Szeri Árpád

Így tehát a Művelődési Házban tartott megnyitón a vendéglátók nevében Darabos Józsefné polgármester nyolc település – Bátaszék, Cikó, Feked, Mórágy, Mőcsény, Ófalu, Véménd és természetesen Bátaapáti – küldötteit, köztük a megjelent polgármestereket is köszöntötte. Mint egyebek mellett elmondta, a kis- és közepes radioaktív hulladék elhelyezésével járó feladatok jól ismertek az összes résztvevő előtt. – Mindannyian szerepet vállalunk az ezzel kapcsolatos lakossági tájékoztatásban – hangsúlyozta Darabos Józsefné, majd így folytatta: – A társulás szorosan együttműködik a szakértelmet biztosító RHK Kft.–vel és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Dr. Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt közölte, hogy jövőre megindul az új hulladékcsomagok leszállítása a kettes kamrába. A hármas kamra bányászatilag már kész, várhatóan nyáron kezdődik meg a technológiai kialakítás, erre a munkára idén hétszáz millió forintot ütemeztek be. Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár a TETT-hez tartozó települések virágzó mivoltára hívta fel a figyelmet. Valamint arra, hogy a társulás munkájának is köszönhetően kimagasló az a lakossági támogatás, mely lehetővé teszi az újabb fejlesztéseket.

A köszöntők után szakmai előadások következtek. Lázár István, az Országos Atomenergia Hivatal Tárolólétesítmény Felügyeleti Főosztályának vezetője Sugárzó környezetünk címmel tartott referátumot. Bertalan Csaba, a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló fióktelep vezetője az ionizáló sugárzások alkalmazásait mutatta be. Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs önálló osztály vezetője a nemzetközi lakossági elfogadottságról adott körképet. A Lakossági Ellenőrző Csoport múlt évi munkájáról Metzné Darabos Orsolya, a Lakossági Ellenőrző Csoport vezetője számolt be. A TETT tavalyi tevékenységét pedig Darabos Józsefné értékelte, felsorolva azokat a beruházásokat, melyek tovább gyarapították a szóban forgó nyolc települést.

A rendezvényen gazdára talált a Gránit-díj is, ez alkalommal formabontó módon. Ugyanis a TETT döntése alapján nem egy, hanem két személy vehette át ezt a kitüntetést. Először Krachun Elemér, mőcsényi polgármester neve hangzott el. Majd kisvártatva Darabos Józsefné nyugtázhatta meglepetéssel, hogy a csapat – távollétében – számára is megszavazta a díjat. Mindketten érzékelhető meghatottsággal mondtak köszönetet, hangsúlyozva, hogy az eredmények közös munkával valósultak meg.

Hatékonyság és eredményesség

1997-ben alakult meg a Bátaapáti, Bátaszék, Cikó, Feked, Mórágy, Mőcsény alkotta társulás azzal a céllal, hogy segítse, koordinálja a munkálatokat. Valamint, hogy naprakész információkkal lássa el a lakosságot a kis– és közepes radioaktivitású hulladék elhelyezésével kapcsolatban. 2000-ben Véménd, majd 2016-ban Ófalu is csatlakozott.

– Hatékonyan és eredményesen látjuk el feladatainkat, ez a kétévenkénti közvélemény kutatásból és a napi beszélgetésből is leszűrhető – mondta köszöntőjében Darabos Józsefné.

 

Ezek is érdekelhetik