szabadtéri fogadóóra

2019.07.22. 17:40

A Szőlőhegyen élőkért dolgozik a kis csapat

Jelenleg nagyjából háromezren laknak Szekszárd Szőlőhegyen. Közülük egy szűkebb közösség havi rendszerességgel találkozik annak érdekében, hogy megvizsgálják, miként tehető élhetőbbé a településrész.

Brunner Mónika

János Anna neve sokak számára ismerősen cseng Szekszárdon. A jó ügy mellé mindig szívesen odaáll, hiszen ő a Fehérgyűrű Közhasznú Egyesület irodavezetője, a Tolna Megyei Felnőtt Diabetesesek Egyesületének vezetője is. Azt is felvállalta, hogy összefogja a szőlőhegyi közösséget. A helyiek közül többen rendszeresen összeülnek, hogy megvitassák, miként tehető élhetőbbé a városrész.

Erre egyre nagyobb az igény, mert havonta átlagosan öt család vásárol magának itt házat. János Anna három évtizede él itt. Úgy látja, a környék biztonságos, és az emberek odafigyelnek egymásra. Bolt is van, a napi bevásárlást el lehet helyben intézni. A nagy bevásárlóközpont sincs elérhetetlen távolságban, de közvetlen buszjárat sajnos nem indul Szőlőhegyről, amit a helyiek egy része hiányol.

Örömmel vennék azt is, ha kicsit több buszmegálló létesülne, hogy ne kelljen akár kilométereken át cipelni a nehéz szatyrokat. A járatsűrűségre hét közben nem lehet panasz – teszi hozzá János Anna –, hétvégén azonban ritkán járnak a buszok.

A városrész lakója arról is beszélt, hatalmas segítség lesz, ha a szőlőhegyi óvoda ismét kitárja a kapuit. Sok itt élő család életét megkönnyítené. Saját orvosi rendelőről, gyógyszertárról is álmodoznak. Jelenleg mindenkinek be kell járnia a városba az ellátásért. János Anna azt mondta, szeretnék, ha visszatérne az élet Szőlőhegyre.

Valamikor nemcsak óvodájuk volt, iskola, imaterem, könyvtár, kultúrház, két bolt, két kocsma, sőt, még egy mozi is működött a településrészen. Most több épület üresen áll, a kultúrházat pedig már régen lebontották. Jelenleg egyetlen kocsmájuk van, amely nagyobb közösség befogadására alkalmas, ezért is tartják itt a megbeszéléseiket.

Júniusban, a szabadtéri fogadóóráján Ács Rezső polgármestert is tájékoztatták az elképzeléseikről, igényeikről. Ezen szó esett az utak, járdák állapotáról. János Anna örömmel mondta, hogy azóta már le is aszfaltozták az egyik utat, és összességében elmondható, hogy ha lassan is, de szemmel láthatóan elindultak a változások.

Ősztől újult erővel dolgoznak

János Anna szerint a településrészen élők is sokat tehetnek azért, hogy színesek, tartalmasak legyenek a hétköznapjaik. Mint arról korábban beszámoltunk, az aktív közösség idén első alkalommal Szőlőhegyi Majálist is szervezett tréfás vetélkedőkkel, kispályás focikupával, légvárral, tűzoltóautóval és habpartival. A jól sikerült rendezvényből hagyományt szeretnének teremteni.

Hozzátette, a lelkes és dolgos kis csapat tagjai közül jelenleg többen nyaralnak, de ősszel ismét találkoznak, hogy számba vegyék a teendőket. Ezek közül egyet már biztosan tudnak, fákat szeretnének ültetni a focipálya környékén.

Borítókép: A Fagyöngy és a Lugas utca sarkán tartották meg a szabadtéri fogadóórát. Balra Ács Rezső, jobbra János Anna.

 

Ezek is érdekelhetik