2019.09.03. 20:00
Négy év alatt négy korszerű játszótér épült Tolnán
Két új játszóteret adtak át ma Tolnán. A városban az elmúlt négy évben összesen négy ilyen korszerű létesítmény épült.
20190903_Tolna_Játszótér átadás . Hámori Szabolcs kivitelező , Appelshoffer Ágnes polgármester, Bauer József_Foto: Mártonfai Dénes/MD Tolnai Népújság
Fotó: Mártonfai Dénes
– Most már játszóterek tekintetében is egészen jól áll a város – állapította meg Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere abból az alkalomból, hogy ma két új, modern játszóteret adtak át a településen. Az egyik a városi sportpálya mellett, a vásártéren épült, a másik Mözsön, a Dobó téren.
Játszótér-ügyben nem volt mindig ilyen kedvező a helyzet Tolnán. Bár korábban is akadt néhány, szabadtéri játékokkal (hinta, mászóka, stb.) ellátott tér, ahol a gyerekek játszani tudtak, ám azok az előírásoknak és a mai kor igényeinek nem feltétlenül feleltek meg. A kisgyermekes szülők a városvezetéshez érkezett jelzéseit is figyelembe véve, 2015-ben épült meg az első korszerű játszótér, a volt laktanya területén, a MAG-Ház mellett, amely azóta is népszerű.
A második új létesítmény a Duna-parton, az Alta Ripa Szabadidőparkban épült meg tavaly. Ott többek között óriáscsúszdák, drótkötélpálya és egy nagy „kalózhajó” is a gyerekek rendelkezésére áll. Ezt a játszóteret már tavaly ősz óta rendkívül sokan látogatják, helyiek és más településekről érkező vendégek is folyamatosan használják.
A ma átadott új létesítményekkel hasonló a helyzet, azokat is már a hivatalos átadás előtt birtokba vették a gyerekek. Ezek a játszóterek az ún. CLLD-pályázat támogatásával készültek el. A vásártéri több mint huszonhétmillió, a Dobó téri közel hétmillió forintba került. A kivitelező a sióagárdi HGT Invest Kft. volt. A vásártéren egyebek mellett négytornyú játszóvárral, baba-mama hintával, csúszdával, mászó fallal és kötéllel, kötélhíddal, extra hintaállvánnyal, kötélpályával várják a gyerekeket. A Dobó téren játékvár, extra hintaállvány és több kisebb szabadtéri játék kapott helyet.
Kisebb hiánypótlás még hátravan: további szemetes edényeket, padokat fognak kihelyezni, illetve a vásártéri játszótéren a csapadékosabb idő beköszöntével füvesítenek és további növényzetet is telepítenek.
Felújítások a városi sportcsarnokban
– A városi sportcsarnok az 1980-as években épült, természetes, hogy felújításra szorul. A teljes rekonstrukció százmilliós nagyságrendű lenne, ennyi forrás nem áll rendelkezésünkre. Ezért már huzamosabb ideje minden évben elvégzünk valamilyen kisebb-nagyobb felújítási munkát, így volt ez idén is – tájékoztatott a polgármester. Legutóbb egy újabb (az utolsó) öltöző felújítása és a bejárati ajtó cseréje történt meg, ami összesen mintegy hárommillió forintba került. A városi sportcsarnok rendelkezik a település egyetlen beltéri szabvány méretű kézilabda pályájával. A létesítményt a tolnai kézilabda és a futsal klub, valamint a Bartók utcai iskola használja, de ott zajlik például a városi teremlabdarúgó bajnokság is. Szükség lenne a csarnok világításának korszerűsítésére és a parkettaburkolat sportpadlóra cserélésére. Mindez több tízmillió forintba kerül, amire jelenleg nincs fedezet. A polgármester mindenesetre jelezte: a jövőben megtalálják a módját, hogy ezeket a feladatokat is megoldják.
Borítóképünkön Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere, Hámori Szabolcs, a kivitelező képviselője és Bauer József, a városi intézményfenntartó vezetője látható.