2020.03.01. 13:00
Dávid Jánost választották az év borászának Dombóváron
Fotó: Varga Szilvia
Dombóváron szombat délután harminchatodik alkalommal értékelték a bormintákat a Kertbarát borünnep keretében. A Dombóvári Kertbarát Egyesület tagjai Kovács János vezetésével már év elején megkezdik a felkészülést a borbírói feladatokra, hiszen nem csak a városban, hanem az egész kistérségben számos versenyen mondanak véleményt a nedűk minőségéről immár húsz éve.
A borünnepen részt vett Pintér Szilárd, Dombóvár polgármestere és Tobak Gábor önkormányzati képviselő, valamint meghívást kapott Bognár László, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének, illetve a pécsi Bacchus Borklubnak alelnöke a Kertbarát Egyesület testvérszervezetének képviseletében.
Pintér Szilárd elismerően szólt az egyesület munkájáról, hogy közel húsz éve felvállalták a borbírói feladatkört a kistérségben és évről évre segítik a boros gazdák munkáját. Bejelentette, hogy az idén először minden településről a kategóriák első három helyezettjének meghívásával kistérségi borsversenyt rendeznek májusban, hogy a legjobb borokat kiemeljék.
Páldi Ede, a szervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket és adta át az okleveleket mind a harminchat borásznak, akik összesen kilencvenhat mintát adtak le a környékbeli szőlőhegyeken készült borokból. Kovács János főborbíró értékelte a 2019-ben termelt szőlőből előállított nedűk minőségét. Elmondta, hogy a térségben ismét kedvezett a borkészítésnek az időjárás, hiszen kiváló mintákat kóstolhattak ismét. A legtöbb vizsgált borminta az ország bármely történelmi borvidékén megállná a helyét színanyagban, illatanyagban és íz aromában.
Így harmincnyolc arany, harminckettő ezüst és huszonhat bronz minősítés született. Fehérbor kategóriában Boda István bizonyult a legjobbnak, a rozé fajtából az egyesület elnökének, Páldi Edének a borát emelték ki, míg vörösbor kategóriában Visnyei Ferenc lett a nyertes. Az év borászának Dávid Jánost választotta a zsűri.
Borítóképünkön: Dávid János, Páldi Ede, Pintér Szilárd, Visnyei Ferenc és Boda István