fejlesztés

2020.05.03. 18:30

Egész évben nyitva lesz a Túrapont

Brunner Mónika

Forrás: Beküldött kép

A közelmúltban elkészült Túrapont felújítási fázisairól, a látványtervtől a kész épületig tett közzé fotókat Tamási önkormányzata a város hivatalos honlapján.

Arról is tájékoztatott, hogy az épület korábban szezonális nyitvatartású büfésorként működött, amelyet indokolt volt átépíteni. A mostani állapotában már egy egészen új feladatot lát el: például helyet kap benne Tourinform Iroda, ajándékbolt, gyorsbüféjellegű étterem, emellett akadálymentes. A Túrapont a Tamási térségében található kikapcsolódási lehetőségeket fogja össze, információt szolgáltat a helyi és odaérkező turisták számára, többek közt tájékoztatás kérhető a „pecsételős rendszerről” is. A létesítmény a termálfürdő és a kerékpáros és sétányos helyi turistaútvonal mellett található.

Az épület működése jelentős részben megújuló energia hasznosítására épül. Az önkormányzat ökoturisztikai projektje biztosított lehetőséget arra, hogy fenntartható működtetéssel egész évben nyitva tartson a vendégek számára, a turistáknak biztosítsa a szolgáltatásokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában