Már együtt húzzák odafönt az alapítók

„Kovács Ferenc „Tejes” ma reggel csendesen otthonában elhunyt. Utolsó élő tagja volt az eredeti Bogyiszlói Zenekarnak, de a mai naptól már Ő is a régi tagokkal húzza odafönt. Nyugodjon békében” – e szavakkal búcsúzott Facebook-oldalán a zenekar az utolsó alapítótagtól április 5-én.

A bogyiszlói Kovács Ferenc, vagy ahogy mindenki nevezte: „Tejes” a fennállása ötvenedik évfordulóját tavaly ünneplő zenekar tamburabrácsása volt. Egészségi állapota az utóbbi időben már csak ritkán engedte, hogy együtt húzza a többiekkel, de ha tehette, mindig örömmel velük tartott. – Zenész vénája volt, élete legfontosabb része volt a muzsikálás – mondta róla Mihalovics Zsolt, a Bogyiszlói Zenekar prímása, aki a szintén alapító nagyapjától, Orsós Kis Jánostól vette át a zenekar vezetését. – „Tejes” halálával lezárult egy nagy korszak, hiszen már csak ő élt az öregek közül. Tudtuk, hogy nincs jó állapotban, a tavaly augusztusi jubileumi ünnepségen sem tudott már velünk együtt „zenézni” – ahogy ő mondta –, mégis letaglózott bennünket a hír. Nagy űrt hagyott maga után – folytatta Mihalovics Zsolt.

Elmondta, hogy a járvány­ügyi előírásokat figyelembe véve, de a cigány szokásokat is tiszteletben tartva virrasztottak érte a családdal, majd zenészhez méltóan, muzsikaszóval kísérték el utolsó útjára. – Szűk körű volt a temetés, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan eljöttek volna, ha nincs a járvány – mondta a prímás.

– Nagyon közvetlen személyiség volt, társaságkedvelő, víg kedélyű ember. Ontotta a poénokat, jó kedve áthatotta a zenekart is. Hiába volt köztünk ő a legidősebb, sokszor mégis ő volt a legfiatalosabb. Ha szóltam neki, hogy megyünk valahova muzsikálni, mindig jó előre készen volt, felhúzta valamelyik öltönyét, és úgy várta, hogy menjek érte – idézte fel a zenésztárs alakját Mihalovics Zsolt.

Kovács Ferenc „Tejes” nyolcvanhat éves volt.

Folytatják a kitaposott utat

A Bogyiszlói Zenekar egy vonós- és egy tamburazenekar egyesüléséből alakult meg 1969-ben. Tagjai hallás után tanultak meg zenélni. A falu sok zenekart kitermelt a XX. század elején, hiszen nem telhetett el egyetlen nap sem muzsikaszó nélkül. Spontán szerveződő táncalkalmakon és bálokon egyaránt szólt a zene. A Bogyiszlói Zenekar mindennap az egykori Révész kocsmában húzta. De magánházaknál, disznótorok idején is elkélt a muzsikaszó, és elengedhetetlen volt az emberi élet fordulópontjaihoz kapcsolódó eseményeken, így a keresztelőkön, a kézfogókon, a lakodalmakon és bizonyos esetekben a temetéseken is.

Ahogy az idő múlása okán üresedtek a helyek, az unokák léptek nagyapáik örökébe, és máig sokfelé hívják a zenekart. Ám ők sincsenek most könnyű helyzetben. Mihalovics Zsolt elmondta, hogy mindenképpen folytatják a nagyapáik által kitaposott utat, de most leállásra kényszerültek. Ezt az időt kutakodásra szánja, és reméli, hamarosan újra együtt húzhatják.