2020.06.15. 19:00
Hálaadó istentiszteleten mondtak köszönetet
Fotó: Molnár Gyula
Hálaadó istentiszteleten mondtak köszönetet a paksi református gyülekezet tagjai a templom belső terének, valamint a gyülekezeti ház épületének nemrégiben befejeződött felújításáért. Lenkey István lelkész elmondta, hogy reggel imádsággal kezdődött a hétvégi program, majd a gyülekezet zenekara, az IDM adott dicsőítő koncertet Lenkeyné Teleki Mária lelkész vezetésével. A hálaadó istentiszteleten két felnőttet kereszteltek. – Fontos, hogy a kő templom megújulásával együtt a lelki templom, a közösség is épüljön – mondta ennek kapcsán Lenkey István.
Hálaadó istentisztelet Pakson
A presbiterek is szolgáltak az istentiszteleten, illetve Balog Zoltán nagytiszteletű úr hirdetett igét, aki az emberi erőforrások minisztere volt, amikor a felújításokat lehetővé tevő jelentős támogatásokat a minisztérium odaítélte az egyházközségnek. Az egyházkerület, az egyházmegye, a paksi önkormányzat is hozzájárult a felújítás költségeihez, miként a gyülekezet adománya is meghatározó mértékű.
A program pezsgős koccintással zárult a megszépült gyülekezeti házban.