2020.09.20. 20:00
Több mint háromszáz állatot mutattak be a Tamási Agrár Mustrán
Gazdag programkínálat várta azokat, akik hétvégén kilátogattak az I. Tamási Agrár Mustrára. Többek között őshonos magyar állatfajokat ismerhettek meg a látogatók, miközben a lovaspályán folyamatosan versenyek, bemutatók zajlottak.
Fotó: Makovics Kornél
Első alkalommal rendezték meg hétvégén a Tamási Agrár Mustrát, ahol a mezőgazdaság és az állattartás több szegmensébe betekintést nyerhettek az érdeklődők. Szarka Ferenc vásárigazgató elmondta, hogy évekig dolgozott a Kaposvári Állattenyésztési Napok szervezésén, és úgy látta, a tamási helyi adottságok is tökéletesek egy hasonló rendezvény megvalósításához, így belevágtak. A helyszín a nagy múltú lovaspálya volt.
Az érdeklődők szombaton és vasárnap is, reggeltől estig igen gazdag kínálatból válogathattak. Három fő programelem határozta meg a mustrát: az I. Országos Lófesztivál és Lovas Show, a Bajnokok Kupája és a Magyar Lovas Szövetség szakági versenyei. Előbbi során a kilátogatók láthatták a világ különböző lófajtáinak egy-két képviselőjét, illetve a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesülettel együttműködésben megismerhették azt is, elődeink hogyan művelték földjeiket, takarították be a terményt ló vontatta eszközökkel.
Mindeközben szinte folyamatosan zajlott valamilyen verseny a lovas pályán. A Bajnokok Kupájára a hazai lovassportok bajnokai, az előző évi ranglista kiemelt helyezettjei kaptak meghívást díjugrató, díjlovagló, lovastusa, fogathajtás és lovastorna szakágakban. De nemcsak a pályán, annak környékén is bőven volt látnivaló. Többek között őshonos magyar állatfajtákat lehetett megtekinteni: szarvasmarhákat, sertéseket, szárnyasokat lovakat és kutyákat. Utóbbiakat külön bemutatón is felvonultatták, és részletes tájékoztatást adtak róluk. Volt sátor, ahol díszbaromfikat, másutt számtalanféle galambot állítottak ki. A karámokban pedig szebbnél szebb lovak sorakoztak egymás mellett. Szarka Ferenc hozzátette, hogy mintegy száz állattartó több mint háromszáz állatot hozott el a kiállításra. A Tolna megyei gazdák mellett a régió különböző településeiről, illetve jóval távolabbról, például Mezőhegyesről, Nyíregyházáról és Tiszaföldvárról is érkeztek gazdák és állataik a bemutatóra.
Több mint háromszáz állatot mutattak be a Tamási Agrár Mustrán
Kiegészítő programként csikós bemutatót és szabadidomítást is láthatott a közönség, a gyerekeket különböző játékok, pónilovaglás és nyuszisimogató is várta, valamint patkolókovács bemutató is szerepelt a programban. Mindemellett a vásári forgatagban kézművesek, étkesek, helyi termékek előállítói kínálták áruikat.
A vásárigazgató kiemelte, hogy a rendezvénnyel szeretnének hagyományt teremteni, és bízik benne, hogy évről évre több látogatót vonz a nívós program.
Hatezer éves a kapcsolat
Ahogy a rendezvény honlapján írják, az állatvilágban nincs még egy olyan sokszínűséget mutató faj, mint a ló. Az ember és a ló kapcsolata közel hatezer éves múltra tekint vissza, és az emberiség fejlődésében betöltött szerepe elvitathatatlan. A közlekedés, a hadászat és a mezőgazdaság egészen a múlt század közepéig elképzelhetetlen volt nélkülük.
Ma az emberiség szabadidejének hasznos eltöltésében igen előkelő helyet foglalnak el. A sportolni és a szórakozni vágyó emberek között a lovassportok valamennyi szakága reneszánszát éli az egész világon.